Az OpenAI mesterséges intelligencia (MI) fejlesztője hivatalosan is visszautasította az Elon Musk milliárdos vezette vállalatcsoport 97,4 milliárd dolláros (mintegy 37,4 ezermilliárd forint) vételi ajánlatát. Az OpenAI nem eladó, és az igazgatótanács egyhangúlag visszautasította Musk úr legújabb kísérletét versenytársa akadályozására – tudatta a vállalat elnöke, Bret Taylor. A cég a Musk tulajdonában álló X-en azt közölte, hogy a jövőben megerősíti non-profit ágát, és célja, hogy az MI az egész emberiség hasznára váljon.
Az OpenAI tavaly decemberben azt jelentette be, hogy közhasznú társaságot hoz létre, amely révén a korábban képzeltnél nagyobb tőkét lesz képes bevonni, és amely megszüntet egy sor olyan korlátozást, amelyek a jelenlegi non-profit vállalatot kötik. Marc Toberoff, Elon Musk ügyvédje szerint ez kizárólag az OpenAI igazgatótanácsának egyes tagjait fogja gazdagítani.
Sam Altman, az OpenAI társalapítója a hét elején az X-en utasította vissza Musk ajánlatát, s egyben felajánlotta, hogy 9,47 milliárd dollárért megvásárolja az X-et, amelyet Musk 44 milliárd dollárért vett meg. A dél-afrikai származású milliárdos válaszul svindlernek nevezte Altmant.
Musk maga is egyike volt az OpenAI alapítóinak, de 2019-ben távozott a cégtől, amely később profitorientált leánycéget hozott létre, aminek köszönhetően több milliárd dollárnyi finanszírozást volt képes bevonni. Emiatt Musk azzal vádolta meg az OpenAI-t, hogy felhagyott eredeti küldetésével és a profitot a közjó elé helyezi.
Felsorakoztak a techguruk, ők lehetnek az új világ urai
Minden egy helyen, amit feltétlenül tudni kell az Amazon-király, a Tesla-vezér és a Facebook-alapító szerepéről, különösen a frissen beiktatott amerikai elnökkel kiépített viszonyuk fényében. Jeff Bezos, Elon Musk és Mark Zuckerberg a pénzüket, a bizalmukat és minden reményüket az újra megválasztott Trumpba helyezték. Róluk itt olvashat >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Török Gábor kiterítette a lapokat: ekkora esély van a Fidesz választási győzelmére
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat