Történelmi negyedévet zárt az EssilorLuxottica, a Ray-Ban márka tulajdonosa: a cég árbevétele 11,7 százalékkal, 6,86 milliárd euróra – csaknem 2670 milliárd forintra – nőtt, ami minden idők legjobb negyedéves teljesítménye a vállalat történetében.
A francia-olasz csoport jelentése szerint nagy lendülettel indult a Metával kötött partnerség keretében gyártott Ray-Ban Meta okosszemüvegek eladása. Stefano Grassi pénzügyi igazgató azt mondta, hogy a mesterséges intelligenciával vezérelt szemüvegek közel négy százalékponttal járultak hozzá az értékesítés növekedéséhez.
Kapcsolódó
A kereslet bővülése arra sarkalta a céget, hogy a tervezetthez képest korábban lásson hozzá a szemüvegek gyártási kapacitásának a növeléséhez.
A legújabb, beépített kijelzővel ellátott Ray-Ban Meta modellek az Egyesült Államokban 799 dolláron kerültek forgalomba szeptemberben, és a vállalat azt tervezi, hogy a jövő év elején megkezdi az értékesítést Kanadában, Franciaországban, Olaszországban és az Egyesült Királyságban.
Az EssilorLuxottica negyedéves bevétele Észak-Amerikában 12,1 százalékkal, 2,99 milliárd euróra, az EMEA (Európa, Közel-Kelet, Afrika) régióban 12,7 százalékkal, 2,69 milliárd euróra, az ázsiai és csendes-óceáni térségben 10,5 százalékkal, 822 millió euróra, Latin-Amerikában pedig 5,2 százalékkal, 355 millió euróra emelkedett.
A Barclays elemzői azt jósolják, hogy az okosszemüvegek a mobiltelefonok óta a legforradalmibb innovációvá válhatnak, és azzal számol, hogy az eladott szemüvegek száma 60 millió lesz 2035-ig.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Egy órával kevesebb alvás – ekkor kell előre tekerni az órákat
Újabb élelmiszer-utalvány érkezhet a nyugdíjasoknak
Elszabadulhat a pokol: Irán egy semleges országot bombázott, újabb ország csatlakozhat a háborúhoz
Az Erste és a CIB is megszólalt az esetleges kivonulásukról
Jó lesz bespájzolni: rettenetes árakon vehetjük majd a gyógyszereket
Pusztító csalás terjed a Facebookon: mindent elbukhatunk, ha bedőlünk neki
Ezt a pálinkát inkább ne húzza le, nagyon nagy baj lehet belőle
Hírbombát robbantott a Barátság-vezetékről a Reuters, a Molt is belekeverték
Visszaszóltak a horvátok, kikérik maguknak ezt a hangnemet