A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) tagországaiban a fogyasztói árak novemberhez hasonlóan 4,7 százalékkal nőttek decemberben éves összevetésben.
A tavalyi utolsó hónapban az áremelkedés üteme a 38 ország közül
- 18-ban gyorsult,
- 8 országban lassult,
- 12-ben pedig nem, vagy alig változott.
Infláció:
- A legmagasabb inflációt Törökországban mérték, 44,4 százalékosat,
- a legalacsonyabbat – kevesebb mint 1 százalékot – Svájcban, Finnországban, Svédországban és Costa Ricán.
Az OECD-ben az élelmiszerárak 4,3 százalékkal emelkedtek decemberben a novemberi 4,4 százalékos növekedést követően. Az energiaárak emelkedése 3,8 százalékra gyorsult a decemberi 1,3 százalékról.
Az élelmiszer- és energiaárak nélküli, úgynevezett maginfláció 4,9 százalék volt decemberben a novemberi 5 százalék után.
Az OECD-ben tavaly 5,2 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak a 2023. évi 6,8 százalékot követően.
- Az élelmiszerárak emelkedése 4,6 százalékra lassult az egy évvel korábbi 10,4 százalékról.
- Az energiaárak tavaly 0,6 százalékkal nőttek a 2023. évi 0,9 százalék csökkenést követően.
A maginfláció 5,7 százalék volt 2024-ben az előző évi 7 százalékot követően.
Hol lesz a drágulás vége? A magyar infláció kétszer sebesebben nő, mint Európa szívében
Hányadán állnak pontosan a fogyasztói árak az EU-s magországok területén, és hol foglalunk helyet a drágulási térképen mi, magyarok? Összevetettük az eurózóna inflációját a hazai adathalmazzal, s arra is kerestük a választ, melyik ország viszi a prímet az inflációs versenyben, valamint idehaza mennyi lehet az infláció 2025-ben. Itt vannak a részletek >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Amerika és Ukrajna bekeményített: felszólították Putyint, hogy végre lépjen a béke ügyében
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Éjszakai riadó a NATO-határon: orosz gépek emelkedtek a levegőbe, ez okozta a pánikot
Orbán Viktor: a „hol a lóvé"- kérdés túlmutat a Nemzeti Bankon
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről