Az amerikai Mercer tanácsadó cég több mint 50 mutató alapján rangsorolta a világ 47 nyugdíjrendszerét. A vizsgált országokban a világ lakosságának mindegy 67 százaléka él.
Az eredmények azt mutatják, hogy Hollandiában élvezhetik az állampolgárok a világ legjobb nyugdíjrendszerét. A hollandiai nyugdíjasok állami, foglalkoztatói nyugdíj, illetve önkéntes magánnyugdíjak kombinációjából élnek meg. A Mercer rangsora szerint 2023-ban a tavalyi listavezető Izland tehető a második, Dánia pedig a harmadik helyre. Az első tízben szerepel még Izrael, Ausztrália, Finnország és Szingapúr is, a sort pedig India, a Fülöp-szigetek és Argentína zárja.
Argentína egykor Dél-Amerika egyik legfejlettebb nyugdíjrendszerével rendelkezett, de a helyzet az utóbbi években rohamosan romlott. A nyugdíjak 2022 januárja és 2023 márciusa között 72 százalékkal emelkedtek, miközben az árak csaknem megduplázódtak. A Focus Market argentin tanácsadó cég tanulmánya szerint az évek óta tartó infláció miatt az argentinok minimálnyugdíja a legalacsonyabb a régióban.
Arra a kérdésre, hogy melyik ország kínálja a legtöbb pénzt nyugdíjaskorban, Európában található a válasz, az első helyen ugyanis Luxemburg áll.
Itt a teljes nyugdíjra jogosultak átlagosan 1,1 és 1,5 millió forint közötti összeggel gazdálkodhatnak havonta. A nyugdíjak vásárlóereje nemcsak a kontinensen, hanem globálisan is a legmagasabb. Luxemburgot olyan országok követik a ranglistán mint Ausztria, Izland és Dánia – írja a novekedes.hu.
Magyarország messze van az élmezőnytől, annak ellenére, hogy több tízezer magyar nyugdíjas kap havonta több mint 500 ezer forintot. A Mercer szerint a fejlett országok nyugdíjrendszereit az infláció mellett az átlagéletkor növekedése fenyegeti leginkább.
(Gyurka Eszter)
Szomorú nyugdíjas évek várnak az amerikaiakra
A nyugdíjbiztosítási rendszer sok munkavállaló számára nem fog megfelelő jövedelmet biztosítani, ezért a mostani negyvenesek és ötvenesek még sokáig húzhatják az igát.Bővebben--->
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Redditen vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Régi-új ismerős a cég, amellyel az ukránok keresztbe tettek Magyarországnak](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722014350.jpg/240/?v=2024012201)
Régi-új ismerős a cég, amellyel az ukránok keresztbe tettek Magyarországnak
![Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722004810.jpg/240/?v=2024012201)
Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)