Az év elején az átlagnyugdíj 208 168 forint volt, ugyanakkor Budapesten már 250 ezer forint közelében volt az öregségi nyugdíj mértéke, ugyanakkor Pest vármegyében és a Közép-Dúnántúlon is többet kapnak a nyugdíjasok az országos átlagnál. Ugyanakkor a Dél-Alföldön átlag alatti, 190 ezernél is kevesebb nyugdíjat kapnak.
A novekedes.hu szerint egyre nagyobb a különbség a területi eloszlás szerinti öregségi nyugdíjellátások között: míg 2020-ban 40 ezer forint a különbség a budapesti és a dél-alföldi átlagnyugdíj között, addig mostanra már 59 ezerre nőtt.
A KSH adatai szerint 2,27 millióan részesültek saját jogon és ellátásban nyugdíjban. Közülük 23 ezren még havi 40 ezret sem kapnak. 600 ezerre nőtt 2020 óta azoknak a tábora, akik legalább havi 240 ezret kapnak.
Ugyanakkor miközben 2020-ban még csak 2600-an kaptak félmilliónál is nagyobb ellátást, addig mostanra már 35 ezren részesülnek benne.
Novemberben 6532 forinttal nő átlagosan a havi nyugdíj, januárban pedig további 6 százalékkal.
Az infláció legnagyobb vesztesei a nyugdíjasok
Pórul járnak a nyugdíjasok, idén nem lesz inflációkövető a járandóságuk, ahogy tavaly sem volt az.Bővebben--->
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”
Két nap, és soha nem látott fegyverkezés kezdődhet
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég