A zsebünkben lapuló multimédiás eszköz, az okostelefon a filmnézési szokásainkat is jelentősen megváltoztatta, de a mozit azért még nem kell teljesen leírnunk. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) kutatása szerint az európai lakosok 2022-ben legalább egyszer voltak moziban, és ez az állítás igaz a magyarokra is.
A médiafogyasztók figyelméért folytatott versenyben jelenleg – az Európai Bizottság jelentése szerint (European Media Outlook) – az online platformok állnak nyerésre, miközben a hagyományos szereplők többsége nehezen alkalmazkodik a kihívásokhoz.
A jövő kifürkészhetetlensége miatt azonban korai még perifériára helyezni a filmszínházakban fogyasztott alkotások jelentőségét: a filmforgalmazók becslése szerint
2023 igazán jó évnek bizonyult a közel 22 milliárd forintos jegyár-bevétellel és a több mint tízmillió fős látogatószámmal.
Az NMHH kutatása szerint ma Magyarországon egy átlagos szombat este nyolc és tíz óra között több mint négymillióan ülnek le a tévéképernyők elé, s közülük is közel hárommillióan drukkolnak a különböző zenei tehetségkutatók új felfedezettjeinek.
Ezekkel a számokkal a magyar mozik nem tudnak versenyre kelni, ahogy azzal sem, hogy a nagy streamingszolgáltatók havi csomagdíjai vagy a legnagyobb és így tematikus filmcsatornákat is magukban foglaló tévé-előfizetések már elérhetők egy háromfős család egyszeri mozilátogatással összefüggő kiadásából.
Megjegyezték, hogy a 2023-as mozijegyek árának több mint húszszázalékos emelkedése ellenére is azt mondhatjuk, hogy a körülbelül öteurós magyar átlagár kedvezőnek mondható európai viszonylatban.
Ami a mozikban vetített filmek választékát illeti, 2022-ben a megelőző évekhez viszonyítva rekordszámú, összesen 947 alkotás került közzétételre, s ezek több mint negyede, 249 produkció premierfilmként jelent meg. Az újként bemutatott magyar gyártású játékfilmek száma is nőtt a korábbi évekhez képest, ami elsősorban a járvány miatt elmaradt vetítéseknek köszönhető, így 2022-ben összesen 45 hazai vagy magyar részvétellel készült bemutató közül választhattak a nézők – áll a kutatásban.
Hozzátették, hogy
az európai művek népszerűsége azonban csökkent, és egyre nehezebben tud versenyre kelni az amerikai alkotásokkal, hiszen a közönség 84 százaléka inkább ezekre váltott jegyet.
A magyar premierfilmek közül a 2022 szeptemberében bemutatott Nyugati nyaralás a forgalmi adatok alapján becsült nézettségi toplista 33. helyén található több mint nyolcvanezres nézőszámával, míg az augusztus végén műsorra tűzött Szia, Életem! vígjáték a második leglátogatottabb filmnek bizonyult. Az éves látogatószám alapján felállított top 50-es listára az októberben debütáló Blokád kivételével más magyar film nem tudott felkerülni. 2023 első fél évében A nemzet aranyai c. alkotást látták a legtöbben a filmszínházakban, a vízilabdás sportlegendákat bemutató dokumentumfilmnek sikerült közel 89 ezer nézőt a mozikba csalogatnia - sorolták az elemzésben.
Az NMHH összegzéséből kiderült az is, hogy a legnépszerűbb és eredetileg mozivászonra szánt magyar filmek átlagosan egy-két éven belül megjelentek a televíziós kínálatban is. A magyar mozifilmek ugyanakkor az elmúlt 25 évben a tévéképernyőn sem tudtak igazán versenyre kelni az amerikai vígjátékokkal és akciófilmekkel. A magyar filmek összesített televíziós nézettségi toplistáját 5,4 millió követővel a 2005-ös Csak szex és más semmi című vígjáték vezeti, de a listán több olyan komédia is ötmillió feletti nézettséggel szerepel, mely a mozik esetében nem került be a legnézettebb tíz magyar film közé. Ilyen a 2004-es S.O.S. szerelem!, a 2005-ös Egy szoknya, egy nadrág, vagy a mozikban 2000-ben bemutatott Meseautó, amelyet a különböző csatornákon összesen csaknem kétszáz alkalommal vetítettek le az elmúlt évtizedekben - írták.
– fogalmaztak a kutatásban.
A kutatás elérhető ezen a linken.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Redditen vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722004810.jpg/240/?v=2024012201)
Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?
![Régi-új ismerős a cég, amellyel az ukránok keresztbe tettek Magyarországnak](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722014350.jpg/240/?v=2024012201)
Régi-új ismerős a cég, amellyel az ukránok keresztbe tettek Magyarországnak
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)