A Nissan Motor hetven százalékkal csökkentette éves profitkilátásait, valamint bejelentette, hogy megválik többezer munkavállalójától és ötödével mérsékli termelési kapacitását. A japán járműipari vállalat ezekkel az intézkedésekkel igyekszik ellensúlyozni a főbb piacokon romló eladásait – számolt beróla a Bloomberg.
A japán harmadik legnagyobb autógyártója csütörtökön tette közzé, hogy
a 2025 márciusával végződő pénzügyi időszakra vonatkozó, egész éves üzleti eredmény előrejelzését 500 milliárd jenről 150 milliárd jenre (975 millió dollárra) csökkenti. Továbbá 20 százalékkal mérsékli a termelési kapacitását, világszerte 9000 munkahelyet szüntet meg, és eladja Mitsubishi Motors részvényeinek 10 százalékát, csökkentve ezzel a jelenlegi 34 százalékos részesedését.
A portál rámutat, hogy a Nissan nehézségei kiemelkednek az új autók értékesítésének visszaesésével küzdő japán márkák közül. A lefelé történő korrigálás pedig nehéz helyzetbe hozza Makoto Uchida vezérigazgatót is, aki az eladások fokozatos csökkenése ellenére a nyereségesség javítására törekedett.
A japán autógyártó már júliusban 500 milliárd jenre csökkentette a 2025 márciusában véget érő pénzügyi évre vonatkozó eredménykilátásait a korábbi 600 milliárd jenről, döntően a Kínában, Japánban és Észak-Amerikában tapasztalt gyenge eladások miatt. Ezt a tervet volt kénytelen most tovább rontani a Nissan.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Leállt az M3-as metró
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Lefagyott az ország, szinte járhatatlanok az utak