Minden eddigi rekordot megdöntve
már nyolcmillió dollárba (körülbelül 3,14 milliárd forint) kerül fél percnyi tévéreklám a profi amerikaifutball-liga (NFL) jövő vasárnapi nagydöntője alatt.
Az 59. Super Bowlon szokás szerint kiugró televíziós nézőszám várható, mivel a felmérések szerint az Egyesült Államokban legalább 120 millióan követik majd a Philadelphia Eagles és a címvédő Kansas City Chiefs összecsapását, melynek a New Orleans-i Caesars Superdome ad otthont. Tavaly 123,7 millió tévénézőt regisztráltak országszerte, azaz csaknem minden harmadik amerikai a finálét nézte.
A reklámokért ezúttal is csillagászati összeget kell fizetniük a cégeknek, a nyolcmillió dolláros rekordtarifa jelentősen túlszárnyalja a tavalyit, amikor még „csak” hétmillióba került 30 másodpercnyi hirdetés.
A Kansas sorozatban harmadszor jutott be a nagydöntőbe és sporttörténelmet írhat, mert az első csapat lehet, amely egymás után harmadszor hódítja el a sportág legértékesebb és legfontosabb trófeáját.
A Philadelphia az elmúlt három évben másodszor került be a nagydöntőbe, 2023-ban éppen a Kansasszel szemben maradt alul.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Megszületett a döntés az Ukrajnának szánt segélycsomagról
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket