A Netflix bejelentette, hogy néhány országban elérhetetlenné teszi a reklámmentes Basic előfizetési csomagját, jellemzően ott, ahol a reklámokkal támogatott csomagok is elérhetők. A folyamat az idei második negyedévben veszi kezdetét.
Így a továbbiakban alsó hangon 15,49 dollárt, azaz nagyjából 5500 forintos havidíjat kell az érintett országok előfizetőinek fizetniük az eddigi nagyjából 11 dolláros, azaz 4250 forintos díj helyett, ha továbbra is reklámmentesen akarják használni a szolgáltatást – írja a The Verge. A reklámokkal támogatott alapcsomag 6,99 dollárt, azaz közel 2500 forintot kóstál.
Greg Peters, a Netflix társ-vezérigazgatója egy videóinterjúban elmondta, hogy jelenleg 23 havi felhasználója van a hirdetéssel támogatott csomagnak, amit azzal tettek vonzóbbá, hogy számos olyan funkció is elérhető benne, ami korábban csak a drágább csomagban volt az. Például már legalább Full HD felbontásban élvezhetjük a streaming tartalmakat, melyekből több vált elérhetővé, ráadásul le is tölthetjük azokat.
A vállalat azt is bejelentette, hogy 2023 utolsó negyedévében 13,1 millióval bővült az előfizetők száma, így az globálisan 247 millióra emelkedett.
Forradalmi újítást tesztel a Netflix, sokkal több maradhat a pénztárcában
A Netflix a francia Carrefour kiskereskedővel egy közös tervet tesztel egy kísérleti projektben annak érdekében, hogy minél több ügyfelet szerezzenek a legolcsóbb előfizetésükhöz.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Orbán Viktor: „Ne ringassuk magunkat hamis illúziókba, most valószínűleg szorosabb az állás”
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Tragédia: brutális lavina sodort el két magyar férfit a Magas-Tátrában
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Rejtélyes dolgokat lepleztek le egy bútorwebshopnál
Veszélyzónában a magyar tinik: így kockáztatják a jövőjüket