A törvényjavaslat szerint amennyiben a nyilvánosan működő részvénytársaságban kettős vezetőtestületi rendszer működik, úgy a nyilvánosan működő részvénytársaság megteszi a szükséges intézkedéseket annak érdekében, hogy a felügyelőbizottságban a pozíciók legalább 40 százalékát az alulreprezentált nem tagjai töltsék be – így szól a jogszabálytervezet, amely felkerült a kormány honlapjára.
A törvény még azt is meghatározza, hogy a kiválasztási eljárás az egyes jelöltek szakképzettségének és szakmai tapasztalatának összehasonlító értékelésén alapul. Ennek érdekében a kiválasztási folyamat egésze – így a betöltendő pozíció leírásának elkészítése, az előválogatás fázisa, az előválogatott jelölteket tartalmazó lista létrehozásának fázisa, valamint a jelöltek körének összeállítása – során világos, semlegesen megfogalmazott és egyértelmű kritériumokat megkülönböztetésmentes módon kell alkalmazni. Ezek a kritériumok a kiválasztási folyamatot megelőzően a nyilvánosan működő részvénytársaság belső szabályzatában kerülnek megállapításra.
A jelöltek kiválasztásakor az alkalmasság, a kompetencia és a szakmai tapasztalat szempontjából azonos minősítéssel rendelkező jelöltek közül elsőbbséget élvez az adott vezetőtestületben alulreprezentált nemhez tartozó jelölt.
A zártkörű részvénytársaságoknál nem törekednek az egyensúly javítására. A törvényjavaslat szerint az érintett cégeknek a számszerűsített célkitűzéseket legkésőbb 2026. június 30-áig kell elérni.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket
Mi lehetünk a megoldás: a teljes éves kvóta kimerült a BMW új modelljének megrendelései miatt
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben