Csődhullám vár a német sörfőzdékre az elkövetkező években, kicsikre és nagyokra egyaránt – véli Stefan Blaschak, a bajor Oettinger cég vezérigazgatója.
A vállalatvezető az Augsburger Allgemeine című újságnak úgy fogalmazott, hogy "a sörfőzdék úgy hullanak majd, mint az őszi legyek".
Kapcsolódó
A sörfőzde világa összeomlik: szinte naponta mennek csődbe kis cégek, és ez a nagyokat is érinteni fogja
– jósolta Stefan Blaschak.
A vállalatvezető borúlátását részben arra alapozza, hogy idén eddig földcsuszamlásszerű, 7-7,5 százalékos a németországi sörfogyasztás esése, ami jelentős gyorsulás az elmúlt évek viszonylag folyamatos, 2-3 százalékához csökkenéséhez képest. Stefan Blaschak szerint
csak az idei első fél évben mintegy 2,6 millió hektoliterrel kevesebb sör fogyott, ami napi körülbelül 3 millió doboznak felel meg.
Az Oettinger volt Németország legkelendőbb sörmárkája 2004 és 2013 között, 2011-ben évi 6,21 millió hektoliterrel. A cég már korábban bejelentette azt a tervét, hogy jövő tavaszig leállítja a termelést négy német sörfőzdéjének egyikében, Braunschweigben.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Befellegzett a sufnituningnak, a BMW forradalmat indít el ezzel a spéci alkatrésszel
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Megkapták a zöld lámpát az amerikaiaktól: helyzetbe kerülhet a Mol
Idén sem lett olcsóbb az otthon sütött bejgli, ennyit kóstál most a magyarok slágersüteménye