Németország lakosainak száma tavaly százezer fővel 83,6 millióra emelkedett, miközben a nettó bevándorlás 34 százalékkal csökkent – közölték csütörtökön a hatóságok. A német szövetségi statisztikai hivatal közleménye szerint a népességnövekedés mértéke jócskán elmaradt a két évvel ezelőttitől, amikor 340 ezerrel nőtt a németországi lakosság száma, míg 2024-ben ismét a nettó bevándorlás volt a népességnövekedés egyedüli oka.
Németországban az 1990-es újraegyesítés óta minden évben magasabb a halálozások száma, mint a születéseké. A 2024-re vonatkozó első felmérések szerint a születési deficit – a halálozások és a születések közötti különbség – 310 ezer és 330 ezer között volt.
Eközben a nettó bevándorlás, azaz az adott évben az országba bevándorlók és azt elhagyók száma közötti különbség egyenlege 400-440 ezer főre mérséklődött. A hivatal szerint ez a szám legalább 34 százalékos csökkenést jelent.
A dortmundi Gazdaság- és Társadalomtudományi Intézet (WSI) felmérése rámutatott: folyamatosan nő a szakadék a gazdag és a kispénzű társadalmi csoportok között – a háztartások bevételi különbségei minden korábbinál nagyobbak. Erről itt tudhat meg többet >>>
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Lázár János: Elfogadhatatlan, hogy egy főúttal átszelt kisvárosban lakó kárán akarjon spórolni egy kamionos
Hatalmas leállás jön az egyik legnagyobb banknál
Egyik csalódás a másik után: a Nemzetgazdasági Minisztérium elárulta, miért nem jöttek a számok
Nem állnak le a fuvarozók, megegyezést akarnak
Donald Trump megint nagyot álmodott, jöhet az Arany Flotta
Már kopogtat a mediterrán ciklon, hozza a havat karácsony estére
Megszűnik a Comedy Central és még további kilenc tévécsatorna
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Csendben öl a szén-monoxid: egy nő meghalt, egy férfi kórházba került