A német hadsereg (Bundeswehr) további 200 ezer darab tüzérségi lőszert rendel a német Rheinmetall hadiipari és technológiai vállalattól 880 millió euró (345,6 milliárd forint) értékben – derül ki a német védelmi minisztériumnak a parlament költségvetési bizottságához intézett, a Reuters által kedden megismert leveléből.
A hadsereg már korábban megállapodást kötött a hadiipari céggel 1,2 milliárd euró (470 milliárd forint) értékben több százezer
- lövedék,
- gyutacs
- és robbanótöltet
megvásárlásáról, ezt egészítené ki most újabb 200 ezer darab 155 milliméteres tüzérségi lövedékkel.
Az új lövedékekkel a hadsereg raktárait tervezik feltölteni, mivel Németország folyamatosan hadiipari eszközökkel segíti Ukrajnát.
Miközben a nyugati országok kormányai megerősítik hadseregeiket és feltöltik harcászati készleteiket a Kijevnek szállított fegyverek után,
a Rheinmetall piaci értéke több mint négyszeresére nőtt az ukrajnai háború kitörése óta.
A védelmi ipar egyik legnagyobb vállalata nemrég egy konferencián bejelentette, hogy az európai országok növekvő védelmi kiadásai és fegyverzetkorszerűsítési programjai által kínált lehetőséggel élve 2026-ig meg kívánja duplázni értékesítési árbevételét.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”.
Lefagyott az ország, szinte járhatatlanok az utak
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező