A ténylegesen kínai autómárkák továbbra is ritkaságszámba mennek Németországban a német dpa hírügynökségnek a jövő héten kezdődő Auto Shanghai szakvásár alkalmából összeállított, a KBA szövetségi gépjármű-nyilvántartó hivatal adataira támaszkodó elemzése alapján.

A KBA (Kraftfahrt-Bundesamt) negyedéves leltára szerint a németországi 49,3 millió személygépkocsiból 70 046 kínai jármű közlekedett a német utakon a kínai márkák szűk definíciója szerint. A 70 ezer kínai autó 72 százaléka elektromos jármű. Ezek azonban a német elektromosautó-állománynak csak 3 százalékát teszik ki.

A listát

  • az MG Roewe vezeti 49 557 járművel.
  • A Lynk & Co és a Great Wall Motor (GWM) valamivel több mint 6 ezer autóval követi,
  • a BYD pedig mintegy 4,5 ezer autóval.
  • A Nio körülbelül 1700 járművel rendelkezik,
  • és más márkák, mint az Aiways, a Xpeng, a Leapmotor és a Maxus százas nagyságrendben vannak jelen.

Ha a kínai márkákat tágabb értelemben nézzük – beleértve a Polestar és a Volvo Cars-t, amelyek a kínai Geely csoporthoz tartoznak, valamint a Smartot, amely most a Mercedes-Benz és a Geely közös vállalkozása -, akkor a számok a magas százezres nagyságrendben, vagy akár 1 millió körül is lehetnek.

A szűkebb értelemben vett kínai márkák többsége csak nemrég lépett be a német piacra. Egy évvel ezelőtt a Xpeng és a Leapmotor még külön-külön sem szerepelt a KBA statisztikáiban. A fennmaradó hét együttesen 2024. január 1-jén alig 57 ezret tett ki – számuk tehát tavaly 12 500-zal nőtt, ami meglehetősen csekély növekedés. A kínai márkák az új regisztrációknak csak mintegy egy százalékát tették ki az utóbbi időben.

Soha nem látott gyarapodás, a magyar utakat is elárasztják a villanyautók

Márciusban közel háromezer járművel bővült a hazai elektromos flotta, már több mint 70 ezer autó kapta meg a zöld rendszámot. Itt vannak a számok >>>

Tájékoztatás

A cikk „Az új intézményrendszerek kihívásai és az előttünk álló változások az európai integrációban” című projektünk részeként jelent meg az Európai Unió társfinanszírozásával. A kifejtett nézetek és vélemények azonban kizárólag a szerző(k) sajátjai és nem feltétlenül tükrözik az Európai Unió vagy az Európai Bizottság véleményét. Sem a sem az Európai Unió, sem a támogatást nyújtó szervezet nem tehető felelőssé értük.