A Friedrich Merz kancellár vezette Németország kormánykoalíciója megerősítette, meghosszabbítja az új elektromos autók adómentességét, hogy támogassa az ország kulcsfontosságú autóiparát a klímabarátabb technológiákra való áttérésben – adta hírül a Bloomberg.
Lars Klingbeil pénzügyminiszter hamarosan törvénytervezetet terjeszt elő, amely 2035-ig fenntartja az elektromos járművek jelenlegi adómentességét – jelentette ki Maximilian Kall, a pénzügyminisztérium szóvivője hétfőn Berlinben.
„Ahhoz, hogy az elkövetkező években jelentősen több elektromos autó közlekedjen az utakon, most kell megfelelő ösztönzőket bevezetnünk”
– mondta a DPA hírügynökségnek Klingbeil, a szociáldemokrata alkancellár.
Emlékeztetnek, a Friedrich Merzhez tartozó konzervatívok és Klingbeil SPD-je által megkötött koalíciós megállapodás tartalmazta az ösztönző 2035-ig történő meghosszabbítására vonatkozó ígéretet, a megerősítés pedig a kormánytisztviselők, az autóipari vezetők és a szakszervezeti képviselők közötti, csütörtökön esedékes „autós csúcstalálkozó” előtt történt.
Európa legnagyobb gazdasága komoly hanyatlást mutat az autóipar terén, ez pedig több márkánál is termeléscsökkentésben, illetve létszámleépítések formájában ölt testet.
Összeomlás előtt: itt a németek akcióterve az autóipar megmentésére
A „gazdasági összeomlás megelőzésére” tíz pontos akciótervet mutatott be Münchenben a bajor miniszterelnök, aki ezzel az EU éles bírálata mellett egy új, világos autóipari stratégia alapjait tette le első számú nyugati partnerünknél. Részletek >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Száguld a forint: rég nem látott mélységbe tolta az eurót
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni