Kisállat-kereskedéseket vizsgált a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih): azonnali hatósági intézkedést indokló problémát nem találtak, azonban két üzlettel szemben eljárást indítottak állatgyógyászati készítmények engedély nélküli forgalmazása miatt, 10 kereskedésben pedig egyéb hibák és hiányosságok miatt intézkedtek – közölte a Nébih csütörtökön.
A Nébih szakemberei a Szupermenta programban
országszerte 11 kisállat-kereskedésben jártak. Mindössze egy kereskedés felelt meg maradéktalanul az előírásoknak.
Rámutattak, az üzletekben jellemző probléma volt a naprakész nyilvántartás vezetésének, a kötelezően kifüggesztendő tájékoztatónak és a vásárlók részére átadandó ismertetőknek a hiánya vagy hiányos tartalma, de több esetben a működési engedélyt és a működési szabályzatot sem tudták bemutatni a helyszínen. Az ellenőrök figyelmeztették az érintett kereskedéseket és előírták a feltárt hiányosságok pótlását és a hibák kijavítását.
A vizsgált kereskedésekben állatgyógyászati készítményeket is lehet vásárolni, ezért a szakemberek az erre vonatkozó szabályok betartását is ellenőrizték. Problémákat főként a készletnyilvántartással és a veszélyes hulladék tárolásával összefüggésben találtak, de néhány helyen a termékek tárolása sem volt megfelelő.
Komoly hiba, hogy két kisállat-kereskedés nem rendelkezett az állatgyógyászati készítmények forgalmazásának megfelelő működési engedéllyel, velük szemben a hatósági felügyelők eljárást indítottak.
A létesítmények mintegy felénél a szakértők kifogásolták például, hogy az üzletben tartott állatok ellátására szolgáló takarmányt fedetlenül tárolták. További probléma volt, hogy az állatok tartási helyét több esetben sem takarították megfelelően, valamint az ellátásukra szolgáló etetők és itatók számos esetben szennyezettek voltak. Gyakori gond volt több állatfajnál, hogy az előírt minimális alapterületnél kisebb helyen tartották őket. A hatósági felügyelők figyelmeztették és kötelezték az érintett kereskedéseket a feltárt hibák kijavítására megadott határidőn belül.
A hatósági ellenőrzéskor a létesítmények vezetői, dolgozói részt vehettek egy vásárlói szempontú felmérésben. A kereskedések rendezettsége, tisztasága mellett lényeges volt például, hogy a megvásárolható állatokról minden fontos információ rendelkezésre áll-e. Az értékelés elsősorban a hatósági ellenőrzés alapján történt, de a kérdőíves felmérés eredményei is hozzájárultak a végső minősítésekhez. Egy kisállat-kereskedés kapott "kiválóan megfelelt" minősítést, a XI. kerületi Superpet – ismertette közleményében a Nébih.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Megkapták a zöld lámpát az amerikaiaktól: helyzetbe kerülhet a Mol
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Idén sem lett olcsóbb az otthon sütött bejgli, ennyit kóstál most a magyarok slágersüteménye
Megmutatjuk 2026 összes szabadnapját – így tervezze a szabadságát
Hegyekben állnak az Epstein-dokumentumok, döbbenetes mennyiséget találtak belőle
Zelenszkij nyilvánosságra hozta a teljes béketervet, Moszkva azonnal visszavágott
Orbán Viktor beszólt Brüsszelnek és a Tisza Pártnak is: elsöprő győzelmet ígér