Magyarországra jönnek az európai uniós források, és jól is érzik magukat – jelentette ki a közigazgatási és területfejlesztési miniszter. Navracsics Tibor a simontornyai vár környékének európai uniós támogatást élvező turisztikai fejlesztéseinek átadóján mondott beszédében azt mondta,
Hozzátette, a napokban egy újabb 200 milliárd forintos csomag érkezett Brüsszelből, amely további fejlesztéseket tesz lehetővé, és így haladunk szépen előre, településről településre, újabb és újabb projekteket megvalósítva, amely hozzájárul, hogy Magyarország lehetőség szerint minél erősebb és minél versenyképesebb legyen.
Torma József, Simontornya polgármestere az MTI-vel közölte, a 13. században épült vár közelében fogadóépületet emeltek, parkolókat alakítottak ki, megújították a zöldfelületeket, a település történetét mostantól információs táblák, virtuális bemutatók, a várról készült háromdimenziós rekonstrukció révén is megismerhetik a látogatók.
Orbán Viktort kiengedte Brüsszel: az uniós pénzek 7,9 százaléka érkezett meg a költségvetésbe
Idén két rekordot is megdöntött a magyar nemzetgazdasági politika: kettő olyan hónap is volt, amikor 9 milliárd forint alatti összeg érkezett be egy hónap alatt a költségvetésbe uniós programokból. Egészen döbbenetes, de fél év alatt mindössze a törvényi előirányzat 7,9 százaléka érkezett meg az unióból.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Leállt az M3-as metró
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Lefagyott az ország, szinte járhatatlanok az utak