Négy nap van hátra, hogy élesedjenek az szja-bevallások. Május 20. a határidő az egyéni vállalkozók, a mezőgazdasági őstermelők és az áfafizetésre kötelezett magánszemélyek szja-bevallásának is. Bevallásukat teljesíthetik önállóan vagy a NAV által kiajánlott tervezet kiegészítésével is – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
Az egyéni vállalkozóknak, mezőgazdasági őstermelőknek és áfafizetésre kötelezetteknek, a NAV által elkészített adóbevallási tervezetet, legkésőbb május 20-ig mindenképpen át kell nézniük, ki kell egészíteniük és be kell adniuk azt, mert enélkül nem lesz érvényes bevallásuk.
– ismertette a hivatal.
- A mezőgazdasági őstermelőnek továbbra sem kell bevallást benyújtania, ha a támogatások nélkül számított bevétel nem haladta meg 2024-ben az éves minimálbér felét, vagyis az 1 600 800 forintot, és más bevallásköteles jövedelme nem volt.
- Ellenben, ha az őstermelői bevétele meghaladta az 1 600 800 forintot, akkor a tervezet kiegészítésével tehet eleget bevallási kötelezettségének.
A tervezet módosítása online a legegyszerűbb, az eSZJA felületen. Akinek nincs DÁP- vagy Ügyfélkapu+-regisztrációja, érdemes most megtennie, hiszen a későbbiekben is szükség lehet rá az online ügyintézéshez – ajánlotta a NAV.
Akár 280 ezer forint lehet a tét: ezt nem érdemes kihagyni az adóbevallásból
Ha mostanáig még halogatta az adóbevallást, ne késlekedjen sokáig: május 20-ig kell leadni a személyijövedelemadó-bevallásokat. Ugyanakkor bizonyos esetekben jelentős adójóváírásra lehet jogosult, ha mondjuk nyugdíjra már előre takarékoskodik. Itt olvashat erről többet >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek
Durva jelenetek az utcán: Pitbullját uszította a rendőrökre, majd ököllel is nekik ment – felkavaró videó
Brutális támadás a vonaton: külföldi fiatal ütötte meg a magyar kalauznőt
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli