A külföldről érkező vámkezelést igénylő kiscsomagok száma 2024-hez képest 50 százalékkal nőtt tavaly - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) vámszakmai és nemzetközi elnökhelyettese.
Bakai Kristóf Péter vezérőrnagy hozzátette:
míg 2024-ben a NAV 136 millió kis értékű (150 euró alatti) küldeményt vámkezelt, addig tavaly a csomagok száma már meghaladta a 204 milliót.
Ugyanakkor a Magyarországon vámkezelt áru mennyisége gyakorlatilag nem változott, valamivel több mint 23 millió tonnát tett ki.
Tavaly összesen mintegy 18 ezer milliárd forint értékű áru érkezett Magyarországon keresztül az Európai Unió területére. A vámbevétel 2025-ben elérte a 154 milliárd forintot, az import áfa összege pedig az 504 milliárd forintot, míg 2024-ben 121 milliárd, az import áfa 458 milliárd forint volt - ismertette az elnökhelyettes.
A NAV-nak kulcsszerepe van az uniós vámhatár védelmében, hogy az illegális termékek ne juthassanak be az unió piacára, és ne veszélyeztethessék a magyar vásárlók egészségét és életét sem – hangsúlyozta.
Kiemelte: évek óta dinamikusan nő a harmadik országból érkező e-kereskedelmi forgalom. A beérkező kiscsomagokhoz kapcsolódó adatokat a NAV kockázatelemzési rendszere vizsgálja, ez segít kiválasztani azokat a küldeményeket, amelyek további ellenőrzést igényelnek.
"Ezeket röntgenberendezésekkel és fizikai vizsgálatokkal ellenőrizzük. Az elektronikus kockázatelemzés alapján kiválasztott tételeken túl a beérkezett gyanús vagy véletlenszerűen kiválasztott csomagokat a vámosok szolgálati kutyák bevonásával is vizsgálják" – részletezte Bakai Kristóf Péter.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Megszólalt a rendőrség a magyar bútormaffia ügyben: nem menekülhetnek az elkövetők
Saját aranyukra fáj a németek foga
Végleg összeomolhat Ukrajna: orosz szakértő az energiahálózat szétbombázását sürgeti