Az energiaközösség naperőműve egy vállalat használaton kívüli épületének tetején található Cegni faluban. A telepített panelek 200 KW (kilowatt) energiát is képesek előállítani, de a kereslet növekedésével ez akár 400 KW-ra növelhető.
A Staffora 1 nevű energiaközösség eddig 100 csatlakozót gyűjtött össze, a megtermelt energia 200 háztartás ellátására elegendő. A MET Energia Italia intézte a projekt fejlesztését, a naperőmű megépítését és – a helyi hatóságokkal együttműködésben – az engedélyezési folyamatot.
Kapcsolódó
A Staffora-völgy energiaközössége rendkívül innovatív és korszerű projekt, büszkék vagyunk arra, hogy a MET Energia Italia támogatta és felügyelte a megvalósítását
– mondta Vito Carriero, a MET Italia Energy Solutions vezérigazgatója.
A MET Italia energiahatékonysággal, cégek és energiaközösségek támogatásával foglalkozik, céljuk, hogy segítsék az energiahatékonyság javítását és a környezeti hatások csökkentését az ipari és kereskedelmi ágazatokban.
A Staffora 1 az első megújuló energiaközösségük, de már dolgoznak más fotovoltaikus rendszerek finanszírozásán, felhasználva ipari ügyfeleik tetőit egész Olaszországban. Ez hasznára válik azon lakosoknak is, akik úgy döntenek, hogy csatlakoznak az általuk támogatott energiaközösségekhez.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Ilyen nincs, már a csomagjainkat is ellopják a csalók
Óriási rejtély lengi körül a levélszavazást: itt bújik meg a visszaélés rizikója
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot