2024-ben Budapest – ideértve a Fővárosi és a kerületi Önkormányzatokat is – az országos iparűzési adó 41 százalékát szedte be, miközben a GDP termelésen belüli részesedése 37 százalék volt, ez egyből 4 százalékpontos különbség. Miből is ered ez? Abból, hogy nagyon sok cég adózási szempontból Budapestre jelenti be a székhelyét, miközben az ország más területein termel – így kezdte válaszát Nagy Márton, nemzetgazdasági miniszter Karácsony Gergely részére, ugyanis tegnap a főpolgármester azzal vádolta meg, hogy nem a számokról beszél, hanem összeugrasztja a fővárost a vidékkel.
Nagy Márton úgy folytatta, 4 százalék, azaz 55 milliárd forintnyi iparűzési adó tehát úgy kerül a főváros kasszájába, hogy azt valójában az ország más térségei termelik meg. Ezt hívhatjuk korrekciós tényezőnek. És még figyelembe sem vettük azt, hogy Budapest fejlettsége akár háromszor is meghaladja egyes vármegyék fejlettségét, így a szolidaritásról még szó sem esett. Igazságosság és szolidaritás, ami alapján ez az összeg 89 milliárd forintra emelkedik.
A gazdasági növekedés és a fejlesztések fenntarthatósága érdekében a források és a közterhek arányos elosztása nem büntetés, hanem felelősségvállalás – amely hosszú távon Budapest érdeke is – zárta rövid bejegyzését a miniszter.
Szentes polgármestere is kiakadt a szolidaritási hozzájárulás mértékén
Nem tudnak megbékélni a városok és települések a szolidaritási hozzájárulás mértékével. Most Szentes polgármestere fakadt ki az idei 600 milliós adón. Erről itt olvashat többet >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Ez igazán fájni fog Putyinnak: onnan jön a hátba rúgás, ahonnan nem várta
Leállt az M3-as metró
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Fontos bejelentést tett a Richter a női egészség területén
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Szétfagynak az orvosok a fűtés nélküli rendelőben – van, aki vesegyulladást kapott
Brutálisan kilőtt az arany ára
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter