A hétfőn ismertetett legfrissebb felmérés szerint a britek jelentős többsége a gazdasági helyzet romlásától tart – számol be az MTI.
A legnagyobb brit közvélemény-kutató csoport, a YouGov 3760 brit állampolgár bevonásával elvégzett országos reprezentatív vizsgálatában
a válaszadók 56 százaléka vélekedett úgy, hogy a következő egy évben rosszabb lesz a gazdasági helyzet Nagy-Britanniában, mint jelenleg.
A YouGov felmérése szerint ugyanakkor alig 14 százalék azoknak az aránya, akik a brit gazdaság teljesítményének javulásában bíznak a következő tizenkét hónapban, és közülük is mindössze 2 százalék vár komoly mértékű javulást.
Az országos átlagon belül ugyanakkor erősen megoszlanak a vélemények a politikai pártok táborai között:
- a kormányzó Munkáspárt szavazóinak 48 százaléka, míg
- az ellenzéki Konzervatív Párt támogatóinak 70 százaléka
válaszolta azt, hogy a brit gazdasági helyzet romlására számít a következő egy évben.
Összerezzentek a közgazdászok, globális recesszió jöhet Trump miatt
A világgazdasági hanyatlás kockázatai megugrottak az Egyesült Államok vámtarifahullámai nyomán 2025-re vonatkozóan. Bővebben.A legutóbbi reálgazdasági adatok és előrejelzések a borúlátó britek aggodalmait támasztják alá:
a brit gazdaság aktivitási mérőszámai például meredek csökkenéssel a gazdaság visszaesését jelző szintekre zuhantak áprilisban, nem kis részben a Donald Trump-féle amerikai vámok miatt eluralkodó üzleti borúlátás miatt.
Az S&P Global pénzügyi-gazdasági adatszolgáltató csoport és a brit vállalati szektor beszerzési aktivitását mérő intézet (Chartered Institute of Procurement & Supply, CIPS) előzetes áprilisi felmérése szerint a brit feldolgozóipar és a szolgáltatási ágazat szezonálisan kiigazított kompozit beszerzésimenedzser-indexe (BMI) 48,2-re, 29 havi mélypontra csökkent ebben a hónapban a márciusi 51,5-ről.
Az 50 alatti BMI-indexek a vizsgált szektorok aktivitásának lanyhulását jelzik, vagyis a 48,2-es előzetes áprilisi kompozit adat és a mutató zuhanásának mértéke a brit üzleti magánszektor teljesítményének gyors ütemű visszaesésére vall.
Kapcsolódó
Az S&P Global által az áprilisi kompozit BMI-indexből levezetett modellszámítások azt valószínűsítik, hogy a brit hazai össztermék (GDP) negyedévi összevetésben mérve 0,3 százalékkal csökken.
A Bank of England is meglehetősen borúlátóan ítéli meg a brit gazdaság kilátásait: a brit jegybank monetáris tanácsa idei első negyedévi előrejelzésében a korábbi prognózis felére, 1,5 százalékról 0,75 százalékra rontotta a brit gazdaság idei egész éves növekedésére szóló becslését.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Videón a NAV történetének legeredményesebb fogása: több tízmilliárdnyi illegális árura bukkantak

Jön a hétvégi fizetős parkolás

Fennakadt a füge, kiderült, hogy ez a fajta veszélyes mérget tartalmaz

Az árak nyugatiak, a bérek keletiek – gazdasági csapdában Magyarország?

Minden jel arra mutat, hogy külföldi bankokba menekítik a magyarok a devizájukat – valamit tudhatnak

Jönnek az oktatással meg az egészségüggyel, pedig a lakhatás fogja felrobbantani a magyar társadalmat

Pár napra lőttek az éjszakai metrózásnak
Nem semmi, megtriplázta a pénzét, aki év elején ide fektetett be

Itt a nagy tej trükk: még hogy árrésstop!
