Nagy népszerűségnek örvend a munkáshitel lehetősége, amellyel a középiskolából kilépő, karrierépítésbe kezdő fiatalok élhetnek – mondta Varga-Bajusz Veronika, a Kulturális és Innovációs Minisztérium felsőoktatásért, szak- és felnőttképzésért, fiatalokért felelős államtitkára a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában. A műsorban elhangzott:
a lehetőség kezdete, azaz egy hónap alatt már több mint kétezren igényelték a munkáshitelt, és több száz esetben a folyósítás is megkezdődött.
Varga-Bajusz Veronika emlékeztetett: a négymillió forintos, szabad felhasználású munkáshitel lehetőségével a középiskolából kilépő, karrierépítésbe kezdő fiatalok élhetnek, a pénzt pedig szabadon felhasználhatják, így vállalkozásuk indítására vagy életkörülményeik javítására is fordíthatják.
Kiemelte: az eddigi tapasztalatok szerint az érintettek nagyon tudatosan készülnek arra, hogy ezzel a lehetőséggel hogyan éljenek.
Még ne szaladjon a bankba munkáshitelért
Bár már megjelent a munkáshitel-kínálat a pénzintézeteknél, még érdemes várni a hiteligényléssel, mivel a tavasz komoly akciókat hozhat és a feltételek is változhatnak.Beszámolt arról, hogy az új szakképzési rendszerben tanuló, a technikumokban, szakképző intézményekben szakmát szerző magyar fiatalok olyan világszintű tudást szereznek, amivel egy jó karriert tudnak maguknak építeni, nagyon gyorsan és jól tudják megállni a helyüket a munkaerőpiacon.
A duális képzés kapcsán közölte: ma már több mint hatvanezren vesznek részt ilyen képzési formában, hiszen vonzó, hogy az elméleti tudás rögtön gyakorlatban is használható.
Hozzáfűzte: ösztönzi a fiatalokat az is, hogy eredményektől függően akár 168 ezer forintos munkabért is kaphatnak tanulmányaik során.
Az államtitkár kitért arra is, hogy a felsőoktatás és a szakképzés összekapcsolása jó ütemben halad. Az okleveles technikus képzésből a felsőoktatásba érkezők akár 30 vagy 60 kreditet el is ismertethetnek előzménytudásukból, ami azt jelenti, hogy mára a műszaki, informatikai felsőoktatási képzések előszobájává vált a technikumi képzés – mondta.
Kiemelte,
az, hogy tízből hat diák a szakképzést választja az általános iskola után, jól mutatja a szakképzés népszerűségét, ugyanakkor a cégek oldaláról is pozitív a hozzáállás: egyre többen csatlakoznak ugyanis a rendszerhez.
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamarával pedig folyamatosan igyekeznek fejleszteni a szakképzés, szakmaszerzés képzési és gyakorlati oldalát – közölte Varga-Bajusz Veronika.
Hozzányúlna az osztályzatokhoz Pintér Sándor
Egy tervezet szerint az év végi jegyekbe a kompetenciamérés eredményeit is beleszámítanák. Erről itt olvashat többet >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Borzasztó hetek elé néznek a kijeviek
Nagy Márton csalódott, de nem fél beavatkozni a piaci folyamatokba
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az