Az ország területén átlagosan 2,9 százalékkal csökkent az álláshirdetések száma 2024 második negyedében az előző év ugyanezen időszakához viszonyítva. A toborzás volumene Veszprém vármegyében lassult a leginkább, mintegy 21 százalékkal, melyet 16 százalékos csökkenéssel Borsod-Abaúj-Zemplén, 13,2 százalékos mínusszal Komárom-Esztergom, 10 százalékos eséssel pedig Nógrád vármegye követnek.
Ezzel szemben 20,4 százalékkal nőtt a meghirdetett állások száma Szabolcs-Szatmár-Bereg, 16,8 százalékkal Békés és 15,6 százalékkal Hajdú-Bihar vármegyékben. Szintén kétszámjegyű a növekedés Vas és Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében – írja közleményében a Profession.hu.
Kapcsolódó
A szakmák tekintetében a közigazgatásban 40,5 százalékkal, a vendéglátás is idegenforgalomban 39,6 százalékkal adtak fel több állást, miközben a drasztikusan csökkent a meghirdetett pozíciók száma a mezőgazdasági, a mérnöki és a gyártási területeken: sorrendben 24,1 százalékkal, 14 százalékkal és 13 százalékkal kevesebb állást hirdetnek ezeken a területeken.
Két vármegyét leszámítva az egész országban nőtt az álláshirdetésekre pályázók száma, a legnagyobb számban, 40,3 százalékkal az IT üzemeltetés és telekommunikáció, 36,9 százalékkal a közigazgatás, 35,3 százalékkal a cégvezetés és menedzsment, 31 százalékkal pedig a programozás és fejlesztés területén.
Régiós szinten a legnagyobb arányban Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében jelentkeztek több pozícióra, mintegy 61,7 százalékkal, melyek 34,7 százalékos plusszal Heves, 33,4 százalékkal pedig Fejér vármegyék követnek. Nógrád vármegyében ugyanakkor 9,4 százalékkal, Békés vármegyében pedig 1,3 százalékkal jelentkeztek kevesebb pozícióra.
Most két kézzel kapkodnak ezekért a szakemberekért
Lesznek olyan munkakörök, amelyek lényegében teljesen eltűnnek a technológiai fejlődés következtében, míg más szektorokban a milliós fizetések ellenére is nehéz lesz szakembert találni.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább→
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Kiderült: már ilyen sokan rendelkeznek állampapírral
Leállt az M3-as metró
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Megint kaphat ajándékpénzt a véradásért
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak