A szerbek ugyanakkor előszeretettel vállalják a munkát a horvát tengerparton. Egy belgrádi munkaközvetítő ügynökség képviselője szerint a felszolgálók és a szakácsok a legkeresettebb idénymunkások. A teljesítményüktől függően nettó 3 ezer eurót, azaz mintegy havi 1,2 milliót is megkereshetnek.
Az Index cikke szerint a legtöbb szabad állás Isztriában, azaz Horvátország nyugati félszigetén van, a toborzást pedig a legtöbb esetben már áprilisban elindítják, ahogy a Balatonon is már jóval a szezon előtt megkezdik az alkalmazottak keresését.
Kapcsolódó
Mindemellett pedig kimondottan jó feltételek mellett is foglalkoztatja az embereket Horvátország. Gordana Perga, a belgrádi munkaközvetítő képviselője szerint a legrövidebb idő alatt a képzett séfek és felszolgálók tudnak elhelyezkedni, ugyanakkor konyhai kisegítőket, szobalányokat, grillszakácsokat és pizzasütőket is keresnek.
A séfek a tapasztalat és a munkaidő függvényében havi 2500-3000 euró, azaz 1-1,2 millió forint körüli, míg a pincérek 1500-1800 euró, azaz 600-720 ezer forint körüli nettó havi fizetést kapnak.
Ugyanakkor a felszolgálóknál elvárás, hogy legalább két idegen nyelven beszéljenek, amelyik közül az egyiknek feltétlenül a német nyelvnek kell lennie.
A munkáltatók alig egyharmada vár el általában rövid tapasztalatot hasonló munkakörben, a hirdetők 29 százaléka számára azonban a szakképesítés sem fontos.
Rekord alacsonyan van az álláskeresők száma
A múlt hónapban 2023 áprilishoz és idén márciushoz képest is csökkent a munkát keresők száma Magyarországon. A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat adatai szerint még soha nem volt olyan alacsony a regisztrált álláskeresők száma áprilisban, mint 2024-ben.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább→
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
„Ha most engedünk Putyinnak, holnap máshol tör ki a háború” – kemény üzenetet küldött az EU főképviselője