Érdekes megoldással álltak elő Münchenben, hogy visszafogják a lakókat zavaró késő esti hangoskodást, a szemetelést és az alkoholfogyasztással járó rendzavarásokat az egyetemi negyedben. A Ludwig Maximilian Egyetem környékén
este 8 óra után betiltották a chipsek árusítását a büfékben, 10 óra után pedig már palackozott sört sem lehet eladni. A chipses pultokat rolóval kell eltakarni a vásárlók elől.
– számolt be a német Stern magazin.
A helyiek örülnek, a leginkább vásárló diákok ostobaságnak tartják az intézkedést, az üzemeltetők pedig panaszkodnak, mert szerintük komoly bevételkiesést okoz számukra a szabályozás.
A hosszított nyitvatartással üzemelő kis kioszkok ugyanis éppen akkortól kezdtek komoly bevételt termelni, hogy a többi környékbeli bolt bezár.
„A legtöbb eladásom este 10 óra után történik. Amikor a többi üzlet bezár, az enyém akkor lendül fel igazán” – magyarázta az egyik büfétulajdonos, aki most aggódik a megélhetése miatt.
A kerületi közigazgatási osztály ugyanakkor a már meglévő szabályozás érvényre juttatására hivatkozik.
Magyarázatuk szerint Bajorországban mindenkire érvényes az üzletek nyitvatartását szabályzó törvény, aminek értelmében este 8 órakor kell bezárniuk. Ez alól azok a helyiségek jelentenek kivételt, amelyek egyben vendéglátóhelyként is üzemelnek, ezek palackozott sört, alkoholmentes italokat, dohányárut és édességeket is árusíthatnak. A választék azonban esetükben is korlátozott.
„A chips nem része a kiemelt választéknak” – indokolta a hatóság.
A mostani intézkedéssel, a rágcsálnivalók letakarásával azt szeretnék elérni, hogy az emberek eleve ne essenek kísértésbe.
A törvényben foglaltakon túlmutató követelményeket állításuk szerint nem vezettek be.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Egy szemet se nassoljon ebből a mogyoróból! Visszahívták ezt a terméket
Csendben meghozták a döntést: kivonul a svéd iparvállalat
Nézze meg, hogy vett-e ilyet a Lidl-ben, ha igen, ne egye meg!
Uniós pénzért rohanva: félkész autópályát nyitottak meg a szomszédban
Felrobbanhat a boltban: életveszélyes dolgot dobálnak a visszaváltó automatákba
Savanyú érzés: első osztályú gyümölcsként kínálják az állati takarmányt
Megtalálták Mátyás király maradványait? Ez a felfedezés mindent megváltoztathat
George Friedman az Economxnak: Trumpot félreérti a világ, 2026-ban Európán csattanhat az ostor
Remeghetünk 2026 miatt? A kétszámjegyű drágulás éve rúghatja ránk az ajtót jövőre