A MOHU tervei szerint jövőre már csak kerületenként néhány gyűjtőponton, egy évben néhány napon át lenne lehetőség a lakossági hulladék lerakására Budapesten – tudta meg a Szabad Európa.
A budapestiek a jelenlegi gyakorlat szerint évente egyszer a házuk, lakásuk elé tehetik ki a fölöslegessé vált nem veszélyes hulladékot, amit a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. munkatársai elszállítanak.
Kapcsolódó
A médium úgy értesült, hogy
a Molhoz tartozó társaság jövőre alapvető változást vezetne be a lomtalanításban: 2025-től már kerületenként csak néhány gyűjtőponton folyna a hulladék begyűjtése, ide pedig a lakóknak maguknak kellene elszállítaniuk a kidobni kívánt lomot.
A MOHU előre értesítené egy-egy kerület lakóit, hogy egy adott időszakban a kerület mely közterületén állnak majd a felesleges holmikat elszállító kukásautók.
A Fővárosi Közterület-fenntartó egyik illetékese szerint nincs ok változtatni a már bevált gyakorlaton. Szerinte az FKF-nek nem okozott gondot a lomtalanítás megszervezése és lebonyolítása, van hozzá elegendő kapacitásuk.
„A MOHU most arra hivatkozik, hogy az új rendszer olcsóbb lesz, amiben biztosan igazuk van, de azért lesz majd olcsóbb, mert az emberek nagy része egyszerűen nem fogja tudni elvinni a lomjait a gyűjtőpontokra, így sokkal kevesebb kukásautó és kukás kell majd a korábbiakhoz képest"
- mutatott rá a nyilatkozó. Emellett úgy vélte, a változtatás eredményeként rengetegen fognak majd illegálisan megszabadulni a lomjaiktól.
A fővárosi polgármesterekkel már ismertette új elképzeléseit a MOHU.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Leállt az M3-as metró
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Török Gábor: A pártok támogatottsága áprilisig változatlan maradhat
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Brutálisan kilőtt az arany ára