A cégek a rák elleni vakcina és a Merck rákgyógyszerének, a Keytruda-nak a kombinációját fogják tesztelni a laphámsejtes karcinómában szenvedő betegeken. A bőrrák nem melanómás formájának diagnosztizálási aránya folyamatosan növekszik: évente körülbelül egymillió új esetet diagnosztizálnak az Egyesült Államokban.
„A kísérleti rák elleni vakcina már ígéretesnek bizonyult melanomás és nem kissejtes tüdőrákos betegeknél. Ez utóbbi a tüdőrák egy nagyon gyakori formája” – mondta Luca Issi, az RBC Capital Markets elemzője a Portfolio híradása szerint.
A rák elleni vakcina minden egyes beteg számára személyre szabott. Megtanítja az immunrendszert, hogy megtalálja a beteg daganataira jellemző genetikai mutációkat, hogy az ezután elindíthassa a támadást. A Keytruda és más hasonló gyógyszerek még nem engedélyezettek a bőr laphámrákos betegek számára. A vizsgálatba olyan betegeket is bevonnak, akiknek korábban már kezelték a bőrrákját, és olyanokat is, akiknek nem. Issi hangsúlyozta:
a vizsgálatban résztvevő betegek minden kulcsfontosságú alcsoportja előnyökről számolt be, a készítmény pedig potenciálisan képes megelőzni a helyi kiújulást. A mellékhatások szintén arra utalnak, hogy sikerül az immunrendszer válaszát kiváltani.
A 2. fázisú vizsgálat jóváhagyása ugyan még nem történt meg, de tetszik, hogy a 3. fázis már megkezdődött – mondta az elemző, aki szerint jelenleg 125 dollárt érhet a Moderna részvénye.

A kedvező hírek eredményeként a Moderna részvényei hétfőn 8,7 százalékos pluszban zártak.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Valami készül a háttérben: meglepetés jöhet a baloldalon?
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat