Varga-Bajusz Veronika annak kapcsán, hogy az idei tanévkezdés egyik fő témája a mobiltelefon-használat volt, a Hír Tv műsorában azt mondta: a mobiltelefon-korlátozással kapcsolatos új szabályok bevezetését felmérések előzték meg, ezek pedig azt mutatták, hogy mind a szülők, mind a tanárok egyetértenek az intézkedésekkel.
Felhívta a figyelmet arra, hogy a kormányrendelet nemcsak egy világszerte aktuális helyzetre reflektál, hanem korábbi gyakorlatokat szabályoz le, sok magyarországi iskolában ugyanis már korábban kezelték a rendelethez hasonló módon a mobiltelefonok használatával kapcsolatos problémákat.
Az államtitkár ezzel együtt kijelentette:
a rendelet pusztán a nem oktatási célú mobilhasználat esetében fogalmaz meg tiltást, hiszen oktatási céllal továbbra is lehet, sőt, bizonyos képzések esetében támogatott mobiltelefonokat használni az iskolákban.
Példaként rámutatott, hogy a szakképzésben például komoly hangsúlyt kap a digitalizáció, s már több mint 700 digitális tananyag áll a diákok rendelkezésére.
Az államtitkár a szakképzésről szólva beszámolt arról, hogy a most induló tanévben több mint 300 ezer diák kezdi meg tanulmányait e formában. Szerinte egyre többen választják a szakképzéseket, a technikumi képzéseket a gimnáziumok helyett.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Két nap, és soha nem látott fegyverkezés kezdődhet
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Visszacsapott a Nébih a természetvédőknek, nem mérgezőek a magyar almák
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Leállt az M3-as metró
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!