Az Xbox Game Pass nevű szolgáltatásához eddig nagyjából ötezer forintért férhettek hozzá a gamerek, a több száz játék mellett folyamatosan jelentek meg az újak a DOOM: The Dark Ages, az Oblivion Remake-je, a Hollow Knight Silksong, az Expedition 33, de ennek most vége – írta meg az Index Tech-blogja.
A Microsoft októbertől megemeli a szolgáltatás árat, de nem fillérekkel, hanem duplájára.
A Game Pass-verzió, a legtöbb újdonságot és videójátékot kínáló Game Pass Ultimate árát 5490 forintról 10 890 forintra növelik, és a PC-s Game Pass is 5990 lesz az eddigi 3590 forint helyett. Emellett jönnek névváltoztatások, ugyanakkor a Game Pass Ultimate bővül is, része lesz az EA Play mellett az Ubisoft+ Classics, a Fortnite Crew, és amellett, hogy 400-nál is több videójáték elérhetővé válik.
A 100 százalékos emelés miatt az elégedetlenkedők úgy megrohamozták a lemondási oldalt, hogy az, október 1-jén este többször is lefagyott.
A PlayStation Plus Essential-előfizetes, melynek három hónapos időtartama kerül nagyjából ugyanannyiba, mint a Game Pass Ultimate innentől fog havonta.
Azt nem tudni mire készül a Microsoft, de a Game Pass árának ilyen mértékű megnövelése, illetve az, hogy jövőben teljesen leállnának a konzolgyártással azt mutatja, mintha be akarná dönteni a cég az Xbox-márkát.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Megkapták a zöld lámpát az amerikaiaktól: helyzetbe kerülhet a Mol
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Idén sem lett olcsóbb az otthon sütött bejgli, ennyit kóstál most a magyarok slágersüteménye
Megmutatjuk 2026 összes szabadnapját – így tervezze a szabadságát
Hegyekben állnak az Epstein-dokumentumok, döbbenetes mennyiséget találtak belőle
Zelenszkij nyilvánosságra hozta a teljes béketervet, Moszkva azonnal visszavágott
Orbán Viktor beszólt Brüsszelnek és a Tisza Pártnak is: elsöprő győzelmet ígér