Májust a mesterséges intelligencia (AI) hónapjává jelölte ki a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat. A kezdeményezés célja, hogy közelebb hozza az AI világát az emberekhez, és ösztönözze az együttműködést a tudomány és az ipar szereplői között.
Ezt segíti elő a hónap első és kiemelt eseménye is: az AI Symposiumot május 8. és 10. tartják a fővárosi Várkert Bazárban. A rendezvényt közvetlenül megelőzi az AI Hackathon 2025, ahol fiatal kutatók és fejlesztők dolgoznak együtt azért, hogy új, innovatív AI-megoldásokat hozzanak létre, saját ötleteikkel formálva a mesterséges intelligencia következő generációját.
Közleményükben úgy fogalmaztak, az AI Symposium 2025 globális tudományos mérföldkő, mert tematikája a mesterséges intelligencia fejlődésének legfontosabb, jövőt formáló területeire összpontosít: a megbízható gépi tanulásra, a hálózattudomány áttöréseire, az orvosi alkalmazásokra, valamint az ipari, látás- és robotikai innovációkra.
Nemzetközi környezet
A szimpóziumon olyan világhírű kutatók adnak elő, mint Barabási Albert-László, a hálózattudomány nemzetközileg elismert alapítója és Yurii Nesterov, az optimalizációs algoritmusok kiemelkedő alakja. A mesterséges intelligencia hónapjában a HUN-REN kiemelten fókuszál átfogó kutatási és innovációs programjára is.
Az AI4Impact kezdeményezés fontos eleme a szervezet mesterségesintelligencia-stratégiájának. Célja, hogy a mesterséges intelligencia képes legyen minden területen, egymásra épülő rendszerben támogatni a kutatási tevékenységeket a kutatástól az adminisztrációs tevékenységen át a gyakorlatba ültetett innovációig.
Jakab Roland, a szervezet elnöke úgy fogalmazott, hogy kétféleképpen közelíthetjük meg a mesterséges intelligencia és kutatás kapcsolatát: az egyik, hogy kutatjuk a mesterséges intelligenciát, a másik, hogy hogyan használhatjuk azt a kutatás támogatására. Mindkettőben óriási lehetőségek vannak, az elsőben a HUN-REN-nek évtizedes tapasztalata van, a másikra hoztuk létre a AI4Science programot.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Ez igazán fájni fog Putyinnak: onnan jön a hátba rúgás, ahonnan nem várta
Leállt az M3-as metró
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Fontos bejelentést tett a Richter a női egészség területén
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Szétfagynak az orvosok a fűtés nélküli rendelőben – van, aki vesegyulladást kapott
Brutálisan kilőtt az arany ára
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter