Másfél év várakozás és rebesgetés után megnyílt Budapesten az orosz hátterű diszkontlánc, a Mere első üzlete – írja a Telex a Világgazdaság híre alapján.
A hálózat végül nem Mere, hanem Basket Plusz márkanéven fog elindulni Magyarországon.
Az első üzlet a XVIII. kerületi Besence utcában nyílt, a Mohu egyik hulladékfeldolgozó telepe mellett, és kocsival pár percre a nagy riválisnak számító német diszkontláncok, az Aldi és a Lidl egy-egy üzletétől.
Mint írtuk, a nyitás már másfél éve húzódik. A Szvetofor csoport tulajdonosai, az orosz Schneider testvérek, akik szankciós listán szerepelnek az orosz–ukrán háború óta. Korábban az Átlátszó írta meg, hogy a magyarországi menedzsmentben Farkas Zsigmond neve is ott van, akinek korábbi üzleti kapcsolata volt Rogán Antal apósával, Obrusánszki Zsolttal.
A Telexhez eljutott belső információk szerint a nyitás folyamatos csúszásának okai többek között a káoszos vezetés, párhuzamosan dolgozó csapatok, beszállítókkal való nehézkes tárgyalások és a toborzás nehézségei.
A lánc a spórolással igyekszik felvenni a versenyt a konkurenciával, a Mere boltjaiban ugyanis semmilyen díszétés, sallang nincs, de az áruházak még raktárakat sem üzemeltetnek, a beszállítóknak egyenesen a vásárlótérbe kell vinniük az árut. Külföldön legalábbis ez a gyakorlat, a magyar üzletről még egyelőre nincs ilyen információ.
„Érdemes beállni a kígyózó sorba, 9.00-kor nyitjuk az ajtót!” – írta magyar Facebook oldalán a Mere.
Az áruház célja, hogy 20-30 százalékkal olcsóbban kínálja termékeit, mint a "hagyományos" üzletláncok.
Az üzletlánc arról is írt a közösségi oldalon, hogy jelenleg is zajlik a további üzlethelyszínek és ingatlanok felkutatása az ország más területein is, például a Debrecen-Miskolc-Nyíregyháza háromszögben és Nyugat-Magyarországon is.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Sürgős riasztás Csernobilból: a dróncsapás után meggyengült a sugárzás elleni védelem
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Kennedy már megint életekkel szórakozik, újabb kötelező oltást iktatott ki
Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk az autósoknak, ha autópályára merészkednek
Döntött a Fitch Magyarországról: nincsenek jó hírek