A Mercedes formatervezési igazgatója szerint a mesterséges intelligencia 10 éven belül elavulttá teszi a munkájukat. Gorden Wagener erről az ABC News-nak adott interjújában beszélt.
A tekintélyes autógyár tervezője elmondta, hogy már most együtt dolgoznak a mesterséges intelligenciával, de egyelőre nem bíznak rá olyan komoly feladatokat. Szerinte jelenleg az MI 99 százalékban rossz eredményeket ad ki, de a maradék egy százalék mégis meggyőző. Napról napra jobb lesz - tette hozzá a designer.
Kapcsolódó
A mesterséges intelligencia nagyban megváltoztatta számukra a tervezés folyamatát és időigényét. Úgy véli, ahogy haladunk előre, egyre nagyobb részt vállal majd az MI az autótervezésben és egy ponton túl elavulttá teszi az autótervező mérnököket. A Totalcar által is ismertetett interjúban azt mondta:
Azt hiszem, tíz év múlva a tervezés nagy részét mesterséges intelligencia fogja végezni. Az utódom egy gép lesz, ami sokkal olcsóbb, mint a fizetésem.
Wagener arról is beszélt, hogy bár folyamatosan dolgoznak az önvezető rendszereken, egyelőre nagyon messze van az áttöréstől az autóipar. Szerinte a kormány és a pedálok még sokáig velünk lesznek, de utána teljesen megváltozik az autózás.
Nem egy kerekeken guruló okostelefon lesz az autó, hanem inkább egy kereken guruló okosotthon
- fogalmazott a tervezési igazgató.
A Mercedesnek egyébként nem megy valami fényesen: bő egy hete új költségcsökkentési tervet jelentett be, hogy valamit javítson a működési árrésén. A pénzügyi igazgató közölte: a költségcsökkentés nem jelenti azt, hogy üzemeket zárnának be Németországban, de egyik modelljük gyártását a magyarországi üzembe helyezik át, ahol 70 százalékkal alacsonyabbak a költségek.
A cég az Economx megkeresésére azt mondta, hogy folyamatosan reagálniuk kell a változó piaci körülményekre, hogy versenyképesek maradjanak, ezért valóban áthelyezik egyik alapszegmensüket Kecskemétre.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Durva jelenetek az utcán: Pitbullját uszította a rendőrökre, majd ököllel is nekik ment – felkavaró videó
Brutális támadás a vonaton: külföldi fiatal ütötte meg a magyar kalauznőt
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére