Marozsán Fábián három játszmában legyőzte az ausztrál Alex de Minaurt a Miamiban zajló keménypályás tenisztorna férfi versenyében, ezzel bejutott a negyeddöntőbe.
A világranglistán 57. magyar remek szériában volt, és
keddig szettet sem vesztett az amerikai Aleksandar Kovacevic, a hatodik helyen kiemelt dán Holger Rune, majd az ausztrál Alexei Popyrin ellen.
Az első számú ausztrál, a 10. helyen álló De Minaur ellen a korábbi egyetlen találkozójukat Marozsán nyerte tavaly Sanghajban. Floridában az első szettben csak öt pontot vesztett adogatóként, majd 5:4-nél elvette ellenfele szerváját, és szettelőnybe került. A folytatásban a spanyol származású rivális rákapcsolt, háromszor is brékelte a Hajdúszoboszló SE sportolóját, és fél óra alatt kiegyenlített. Az utolsó felvonás viszont ismét a 24 éves magyaré lett, aki 1:1 után már nem veszített gémet, és 1 óra 45 perc elteltével ő ünnepelhetett.
A végeredmény: Marozsán Fábián-Alex de Minaur (ausztrál) 6:4, 0:6, 6:1
A csütörtöki negyeddöntőben az ötödik kiemelt német Alexander Zverev vár rá. A nem hivatalos élő ATP-rangsorban Marozsán már a 38. helyen áll.
Megütötte a jackpotot Miamiban a magyar sztár
Amellett, hogy Marozsán igen előkelő helyre játszotta fel magát a világranglistán, anyagilag is elég jól jár. A torna hivatalos oldala szerint a negyeddöntőért 185 ezer dollárt kapnak a játékosok, ami azt jelenti, hogy
Fábián közel 67,6 millió forintot ütögetett össze az elmúlt egy hétben.
Az ATP összeállítása szerint a magyar teniszező idén eddig 274 ezer dollárt (mintegy 100 millió forintot) keresett, karrierje során pedig 989 ezer dollárnál (360 millióforint) jár.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
„Ha most engedünk Putyinnak, holnap máshol tör ki a háború” – kemény üzenetet küldött az EU főképviselője
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek
Hihetetlen módszerekkel csalnak a tanulók a forgalmi vizsgán, majd veszélyeztetik a forgalmat az utakon