A modern állattartásban alapvető eszközöknek számítanak a takarmánykeverő- és kiosztó kocsik, amelyek nemcsak a hatékony és pontos takarmányozást segítik, hanem megkönnyítik a gazdák mindennapi munkáját is. Az állatok megfelelő tápanyagellátása közvetlen hatással van a termelési eredményekre, ezért a fejlesztések ezen a területen kiemelt fontosságúak.
Az Agrárszektor magyarországi körképében a Strautmann Gépgyártó Hungaria Kft. értékesítési igazgatója, Keller Károly azt mondta:
Kapcsolódó
a 2022-23-as pályázati időszak gazdagsága után 2024-ben és 2025-ben jelentős visszaesés volt a mezőgazdasági gépek piacán, ami a takarmánykeverő- és kiosztó gépek eladásait is visszavetette; bár lassú pozitív elmozdulás látható, a tényleges fellendülést 2027-re várják.
Jelenleg a gazdák leginkább a legolcsóbb és legdrágább modelleket keresik, míg a középkategóriás gépek iránti érdeklődés alacsony. Az értékesítési igazgató szerint ennek az az oka, hogy akinek szükséges, az próbál optimális ár-érték arányban relatív jó gépeket, eszközöket beszerezni, illetve a nagyobb gazdák, ahol már teljesen mások a prioritások, szintén így járnak el.
A munkaerőhiány súlyossága miatt a robotizáció és az automatizáció a jövő kulcsszavai lesznek az állattenyésztés gépesítésében. Keller Károly hozzátette, hogy a Strautmann Magyarországon építi első teljesen elektromos takarmánykiosztó kocsiját, amely újabb lépés a fenntarthatóbb és hatékonyabb gazdálkodás felé.
Kontér Sándor, a Valkon Kft. területi képviselője szerint
a piac jelenleg stagnál, a gazdák várják az állattartó telepek korszerűsítését célzó pályázatok elbírálását.
Mint monda, sok takarmánykeverő és -kiosztó gépre adtak be pályázatot a magyar termelők, ezért amint meglesz a pályázat elbírálása, az élénkíteni fogja a piacot; támogatói okirat nélkül azonban nem vesznek gépeket a hazai gazdák.
Kontér Sándor beszélt arról is, hogy mivel óriási munkaerőhiány van az ágazatban, a gépbeszerzések során az elsődleges szempont az élőmunka kiváltása. Mint mondta,
a gazdák nem a vontatott takarmánykeverő és -kiosztó kocsikat keresik, próbálnak elmenni az önjáró gépek irányába. A következő lépés pedig logikusan az etetőrobotok beszerzése lesz, már most is sokan kacérkodnak ezzel a gondolattal.
Szabó Zsolt, a Dairy-Dáv Kft. ügyvezetője szerint se túl élénk most a takarmánykeverő- és kiosztó gépek piaca. Mint mondta, ez a szokásos felállás: ha van pályázat, akkor felerősödik az érdeklődés ezek iránt a gépek iránt, de ha nincsenek aktív kiírások, akkor nincs rájuk kereslet se. Most pedig épp nincs ilyen kiírás.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Hihetetlen módszerekkel csalnak a tanulók a forgalmi vizsgán, majd veszélyeztetik a forgalmat az utakon
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek