Magyar Péter Gárdonyban tartott fórumán kijelentette, „megszüntetjük a propagandát. Sőt, van egy rossz hírem, a parlamenti pártok támogatását is, hiszen a Tisza például 0 forintos állami támogatás nélkül működik”– írta meg a Telex.
A pártok finanszírozását jelenleg is az 1989. évi XXXIII. törvény a pártok működéséről és gazdálkodásáról szabályozza:
- a támogatás negyedét a parlamentbe országos listán mandátumot szerzett pártok közt egyenlően kell elosztani,
- a maradék 75 százalékot pedig a pártra vagy annak jelöltjeire leadott szavazatok arányában kapja meg minden, 1 százalék felett teljesítő párt.
elképzelt pártfinanszírozási rendszert.
Úgy fogalmazott, hogy miközben a TISZA ma a legtámogatottabb
pár és mindenféle állami forrás nélkül, pusztán közösségi finanszírozásból
gazdálkodik, addig kamupártok és a valódi társadalmi támogatottsággal nem
rendelkező pártok több száz millió forint közpénzt kapnak évente a semmire.
Ezen pártok közül többet csak arra hozott létre vagy azért finanszíroz a mi
pénzünkön az orbáni hatalom, hogy néhány szavazatott elvegyenek a fő
kihívójuktól – tette hozzá.
Magyar Péter szerint egy olyan igazságosabb, átláthatóbb,
kiszámíthatóbb pártfinanszírozási rendszerre fog javaslatot tenni, amelyben
nagyobb szerepet kaphat a közösségi finanszírozás és a választópolgárok
döntése, akár az 1 százalékos adófelajánlás kiterjesztésével.
Az új szabályozásnak meg kell tudnia akadályozni, hogy a
mindenkori kormányzat pártcélokra, pártpolitikai üzenetek népszerűsítésére vagy
más pártok lejáratására használhasson fel, akár csak egy forint közpénzt is - fogalmazott.
A TISZA ezen a területen sem a saját érdekei szerint lép
majd, hanem egyeztetve a társadalommal és a többi politikai szereplővel.
A 80 nap alatt Magyarország körül című országjárás soros helyszínén azt is megkérdezték, hogy ha Magyar Péter megnyerné a választást, beköltözne-e a Budai Várba. Válaszában kifejtette, ezen még nem gondolkodott, de nem ő fogja eldönteni, hanem a politikai közösség.
Orbán Viktor 2019 januárjában költözött a Budai Várban található Karmelita kolostorba, ahol azóta a miniszterelnöki hivatal is működik. Előtte a miniszterelnök dolgozószobája a Parlamentben volt. A kormány 2017-ben 4 milliárd forintot különített el az épület „egyedi belsőépítészeti kialakítására.”
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Durva jelenetek az utcán: Pitbullját uszította a rendőrökre, majd ököllel is nekik ment – felkavaró videó
Brutális támadás a vonaton: külföldi fiatal ütötte meg a magyar kalauznőt