Az egyik hazai gazdasági hetilap címlapon hozza Magyar Pétert. A HVG a Diákhitel Központ egykori vezetőjét mint a Nemzeti Együttműködés Rendszerének megtisztítójaként ábrázolja.

Magyar a „Mr. CLEANER."

„Humor nélkül lehet élni, csak nem érdemes" – reagált Magyar annak az újságnak a címlapjára, akinek újságíróját nemrég még propagandistának nevezte. 

A Fővárosi Nyomozó Ügyészségen szerdán kezdődött kihallgatása után, ahogy arról az Economx is beszámolt, annyi derült ki, hogy

  • a nyomozás lezárulta és a meggyanúsítás előtt fél évvel a kormány már tudta, hogy megfigyelés zajlik, erről Völner Pált is tájékoztatták.
  • Rogán Antal körei bementek az ügyészségre és kihúztak, kivettek, meghamisítottak dolgokat az iratokban, tehát manipulálták az ügyet.

Ezt kommentálva Hadházy Ákos Facebook-bejegyzésében azt írta:

Magyar Péternek ezek szerint hangfelvétele van arról, hogy Varga Judit és Gulyás Gergely Rogán Tóniról, Nagy Ádámról és Rogán Barbaráról beszélnek, illetve arról, hogy Rogán befolyásolta a nyomozást.

Ez sajnos az ügyészségnek kevés lesz, ahogyan korábban, úgy most is lesöpri majd az ügyet az asztalról. Majd azt mondják, hogy ez csak egy baráti beszélgetés volt, ahol feltételezésről beszéltek a miniszterek

- fogalmaz a független országgyűlési képviselő.

Kovács Zoltán, a Miniszterelnöki Kabinetiroda nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkára az ügyet kommentálva a HírTv-ben azt mondta, hogy Magyar Péter képtelenségeket állít, mendemondákra alapozva próbál politikai karriert építeni. A valóság majd meg fogja mérni az ő tetteit és tetteit és kijelentéseit,

következmények nélkül nem lehet hosszú távon ezt művelni.

Az rtl.hu megkereste Schadl Györgyöt, hogy megtudja, mi a véleménye az állításokról. A Magyar Bírósági Végrehajtói Kar korábbi elnöke az ügyre reagálva a portál beszámolója szerint egy mondatot közölt:

Egy számomra ismeretlen személy ámokfutásával kapcsolatban nincs mondanivalóm.