Az év végéhez közeledve, szerdán kiderült, hogy az éves szinten nettó egymillió forintot jelentő, januártól életbe lépő közszolgálati otthontámogatás mely munkáltatóknál érhető el. 

A 2026 év elejétől induló program a BiztosDöntés közleménye szerint jelentős könnyebbséget hozhat azoknak, akik a közszférában dolgoznak, és lakáscélú hitelt fizetnek vagy terveznek felvenni.

Kiemelten azon érintetteknek kell most lépniük, akiknek már van lakáshitelük. Mivel az az adós, aki elmulasztja a 2026. január 20-i határidőt, lemarad a lehetőségről, melynek célja, hogy a közfeladatot ellátó szektorban dolgozók lakhatási terheit mérsékelje.

A friss rendelet kimondottan széles jogosulti kört fed le: szinte minden, központi/önkormányzati vagy ahhoz kötődő szervezetnél dolgozót magába foglal.

Főszabály szerint az említett támogatásra jogosult:

  1. Valamennyi költségvetési szerv minden foglalkoztatottja, például a minisztériumok, kormányhivatalok, önkormányzatok alkalmazottai.
  2. A legtöbb közfeladatot végző szervezet alkalmazottjai, a rendvédelmi, honvédelmi szervek dolgozói, az egészségügyi és szociális szféra dolgozói, az oktatási és kulturális intézmények munkatársai is.
  3. Mind az állami, mind az egyházi és közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványok fenntartásában működő intézmények dolgozói jogosultak, amelyek felsőoktatási, köznevelési, szakképzési, szociális, gyermekvédelmi, gyermekjóléti, kulturális, gyűjteményi, levéltári, közművelődési, karitatív vagy egészségügyi feladatot látnak el.
  4. A támogatás megilleti a részmunkaidős foglalkoztatottakat is, az éves keretösszeg arányos részében.

Itt vannak az Otthontámogatás részletes szabályai, így lehet jogosult rá

Közzétette a kormány a közszolgálati dolgozókra vonatkozó otthontámogatás részleteit. A Magyar Közlönyben megjelent rendelet tisztázza, hogy kik vehetnek részt a programban. Mutatjuk, Ön is igénybe veheti-e. Bővebben >>>

Szakmai bontásban többek között a jogosultak:

  • Alkotmányos és különleges jogállású szervek alkalmazottjai
  • Ápolók
  • Bírósági és ügyészségi dolgozók
  • Fővárosi és vármegyei hivatalok alkalmazottai
  • Gyámügyben dolgozók
  • Falugondnokok, tanyagondnokok
  • Felsőoktatás és szakképzés foglalkoztatottjai
  • Gyermekvédelemben, idősgondozásban, fogyatékosságügyben, bölcsődei nevelésben dolgozók
  • Katonák, honvédelmi alkalmazottak
  • Közfoglalkoztatottak
  • Kulturális foglalkoztatottak
  • Minisztériumi dolgozók
  • Nemzetiségi önkormányzatok dolgozói
  • Nevelőszülők
  • Orvosok
  • Önkormányzati dolgozók és az önkormányzati háttérintézmények dolgozói
  • Rendőrök, tűzoltók, és más hivatásosok
  • Tanárok, óvónők, más köznevelési dolgozók

Fontos tudni, a kormányrendelet értelmében a támogatás nem jár a próbaidőn lévő foglalkoztatottaknak, a megbízási vagy vállalkozási szerződéssel dolgozóknak, s azoknak, akik már részesülnek az Szja tv. szerinti lakhatási támogatásban.

A jogszabály betűje szerint amúgy az is lényeges, ha az adós és az adóstárs házastársak, és mindketten jogosultak az otthontámogatásra, akkor a 2026. január 1. előtt megkötött, ugyanazon lakáskölcsön-szerződésre mindketten saját jogukon igényelhetik a támogatást. Az ingatlanban az adóstársnak nem kell tulajdonnal rendelkeznie. Ám ha a 2026. január 1. után megkötött, közös lakáskölcsön-szerződésre mindketten igényelhetik a támogatást, akkor az adóstársnak is tulajdont kell szereznie az ingatlanban.

A jogosult munkáltatókról és fenntartóikról szóló hivatalos nyilvántartást a Magyar Államkincstár vezeti, itt csekkolható a folyamatosan frissülő lista.

Ahogy azt megírtuk, a közszolgálati dolgozók lakáshitel-támogatása az Otthon Start hitel teljes havi törlesztőjét is lenullázhatja