Kutatók egy olyan robotot fejlesztettek ki, amely éppen olyan mozgásokra képes, mint egy madár – számolt be a tudományos újdonságról az Euronews.
A RAVEN (Holló) névre keresztelt robotnak „csípője” és „bokája” is van. A szerkezet két lábával, szárnyaival és V alakú farkával határozottan hasonlít egy madárra.
A merevszárnyú drón madár ihlette lábai segítségével el tud rugaszkodni a földről és képes gyorsan a levegőbe emelkedni, kvázi kifutópálya nélkül is fel tud szállni.
A robot fejlesztői szerint ez a repülési módszer hatékonyabb, mint más, csak légcsavart használó változatok megoldásai.
„A projekt arról szólt, hogyan használhatjuk a merevszárnyú járművet katasztrófahelyzetben. Ha nagyon zsúfolt területekre gondolunk, és arra, miként lehetne ott egy robotot bevetni, akkor egy madár lenne erre a legmegfelelőbb állat"
– ismertette Won Dong Shin, a lausanne-i Svájci Szövetségi Technológiai Intézet (EPFL) kutatója.
Elmondása szerint a fejlesztésben az egyetemen megfigyelt varjak inspirálták őket. Amikor repülnek, a lábaik ugyanolyan fontosak, mint a szárnyaik, hogy képesek legyenek az összetett terepeken navigálni - magyarázta.
A kutatócsoport úgy véli, hogy a gép méretnövelt változatát mentőakciókban és csomagkézbesítésben lehetne használni távoli helyeken.
„A repüléssel elérhetjük a célterületet, majd a robotot leszállíthatjuk a földre, és onnan gyalog vagy ugrálva eljuthat a célállomásra. Ha eljön az ideje, hogy visszatérjen a bázisra vagy egy másik célállomásra menjen, egyszerűen csak felugrik és felszáll” – mondta.
A kutatók most azt tervezik, hogy a robotot összehajtható szárnyakkal még inkább madárszerűvé teszik.
„Az összehajtható szárnyak nagyon hasznosak lesznek a kereső- és mentőakciókban, ahol a robotnak szűk átjárókon kell áthaladnia. Ha össze tudja hajtani a szárnyait, mint egy madár, akkor több helyre tud bejutni”
– indokolta Shin.
A RAVEN-ről szóló tanulmány decemberben jelent meg a Nature tudományos folyóiratban.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Leállt az M3-as metró
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Lefagyott az ország, szinte járhatatlanok az utak
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező