Emmanuel Macron francia elnök jelezte a parlamenti pártoknak, hogy 48 órán belül szeretné kinevezni az új miniszterelnököt, és mandátuma végéig nem kíván kiírni új nemzetgyűlési választásokat - közölte az államfő környezete az AFP hírügynökséggel.
A Michel Barnier kormányával szembeni bizalmatlansági indítványt kezdeményező radikális baloldali Engedetlen Franciaország és a jobboldali szuverenista Nemzeti Tömörülés vezetőin kívül a köztársasági elnök valamennyi parlamenti párt képviselőjét fogadta kedden. A két és fél órás találkozón Emmanuel Macron elmondta, hogy
48 órán belül szeretné az új miniszterelnököt kinevezni, de azt nem árulta el, hogy melyik táborból.
Az elnökségi forrás szerint Emmanuel Macron megállapította, hogy "a politikai erők között egyetértés van abban, hogy többé nem akarnak függni a Nemzeti Tömörüléstől".
Az államfő azt is jelezte, hogy
nem kívánja feloszlatni a nemzetgyűlést és új választásokat kiírni 2027, azaz a mandátuma vége előtt.
Leghamarabb erre 2025 nyarán, egy évvel az előző választások után lehetne lehetősége az alkotmány szerint.
Franciaországot a nyár folyamán csaknem két hónapon át egy lemondott kormány irányította ügyvezetőként, miután a július 7-i előrehozott választások eredményeként háromosztatúvá vált a Nemzetgyűlés 11 frakcióval, és egyik párt sem tudott abszolút többséget szervezni maga köré. Az elnöki tábor, a centristák és a jobbközép köztársaságiak alakítottak szeptemberben kisebbségi kormányt, a másik két tábor, a választásokon élen végző, de a kormányból kimaradó baloldali pártok és a szuverenista jobboldali Nemzeti Tömörülés pedig ellenzékben maradt.
Ez utóbbi két tömb buktatta meg múlt szerdán bizalmatlansági indítvánnyal a kisebbségi kormányt, amely a parlament megkerülésével kívánt megszorításokat bevezetni a jövő évi költségvetésben.
A keddi egyeztetést követően Olivier Faure, a Szocialista Párt első titkára és Marine Tondelier, a baloldali szövetséghez tartozó Zöldek vezetője elmondta: amennyiben a következő kormány nem él a parlament megkerülésének alkotmányos lehetőségével, a mérsékelt baloldali pártok többet nem kezdeményeznek és nem szavaznak meg bizalmatlansági indítványt.
A szocialisták nyitottak a kormányzásra a jobbközép és centrista pártokkal, a Zöldek azonban ezt kizárták, és
mindkét párt ragaszkodik ahhoz, hogy baloldalról érkezzen a következő kormányfő.
A találkozón a kommunisták is ott voltak, az Új Népfront nevű baloldali szövetséget irányító radikális baloldal azonban nem kapott meghívást, ami feszültséget okozott a partnerek között.
„Az üres szék politikája a baloldal gyengítésének egy formája" - ismerte el Olivier Faure, a szocialisták vezetője, hangsúlyozva, hogy ő továbbra is megoldást akar keresni a válságból való kiútra.
A Nemzeti Tömörülés az Engedetlen Franciaországhoz hasonlóan nem kapott meghívást a keddi egyeztetésre.
Az elnök környezetéből származó információ szerint a kritérium a meghíváshoz a kompromisszum lehetősége volt, és kompromisszumot sem a Nemzeti Tömörülés, sem az Engedetlen Franciaország nem akar.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Melyik a legjobb hűtőszekrény? - Íme a nagyszabású teszt végeredménye
Bemutatták a Tisza programját: így írná át az adó- és nyugdíjrendszert a párt
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart