2020-ban a koronavírus-járvány alatt a kormány mintegy 300 milliárd forintot költött el arra, hogy beszerezzen 16 ezer lélegeztetőgépet, a társaság pedig alig több mint két és fél évet élt, ami alatt többmilliárd forinttal gazdagodtak a tulajdonosok.
Az adatokat egyébként a hvg.hu adta közre az éves beszámoló alapján.
Az ügyletben több társaság volt érdekelt, de a Fourcardinal Kft. kapta a legnagyobb figyelmet, amely közel 17 milliárd forintot kapott a magyar államtól. A cég közel állt a miniszterelnök nemzetközi főtanácsadójához, Rahói Zsuzsannához.
2020. április 20-án a Külgazdasági és Külügyminisztérium aláírta a Fourcardinal Kft.-vel az ezer darab kínai lélegeztetőgép vásárlásáról szóló, 48,1 millió eurós (akkori árfolyamon mintegy 17 milliárd forintos) szerződést. A lélegeztetőgépek beszerzése sikeresen lezajlott, erre utalnak legalábbis a megugró bevételek és a bőséges profit.
Tavaly szeptemberben viszont végelmszámolás áldozata lett a társaság, és most a cégbíróság törölte a jegyzékből
A külüggyel kötött üzlet nyomán a 2020-as 15,9 milliárdos profitból 15,4 milliárdot, a 2021-es év 2,2 milliárdos nyeresége után pedig 2,8 milliárdot fizettek ki osztalékként.
A Silk Road Fund Zrt. 7/8-ad részben részesült ebből, vagyis 15,9 milliárdot könyvelhetett el. De ez a társaság is lassan eltűnik a működő cégek sorából, hasonlóan a Fourcardinalhoz: 2022. december 8-án ugyanis Szeverényi Márk vezérigazgató hivatalosan is átadta a céget Balázs-Hörömpöli Anettnek, aki négy nappal később úgy döntött, hogy jogutód nélkül felszámolja a társaságot.
Az kezdettől fogva egyértelmű volt, hogy 16 ezer lélegeztetőgépre nem lesz szükség, a járvány abszolút mélypontján 1527-en voltak lélegeztetőgépen.
Lélegeztetőgép-biznisz: 20 hónap után ledarálták a papírokat
A Transparency International hiába kérte ki a jogerős kúriai ítélet után a GR Technologies SDN BHD nevű gazdasági társaság átláthatóságával kapcsolatban keletkezett iratokat, a külügy azokat már 2021-ben megsemmisítette. Bővebben >>>
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Megússza a rezsistopos különadót Mészáros Lőrinc, az MVM és az E.ON is
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Nem az autóipar van válságban, hanem a világrend változott meg
Leesik az álla, ha megtudja, mekkorára rúgott Elon Musk vagyona