Ylva Johansson Kiriákosz Micotákisz görög miniszterelnökkel és Dimítrisz Kerídisz bevándorlási és menekültügyi miniszterrel folytatott tárgyalásai után méltatta a görög kormány migrációval kapcsolatos legfrissebb intézkedéseit, és úgy vélte: az európai vállalatoknak munkáskezekre van szükségük, és el kell érni, hogy a hiányzó munkaerőt rendezett módon, legális migrációval pótolják, az így érkező bevándorlóknak pedig segíteni kell beilleszkedni a helyi társadalomba.
A görög parlament egy decemberi törvénymódosítással lehetővé tette az ország területén tartózkodó illegális bevándorlók foglalkoztatását a munkaerőgondokkal küzdő agrár- és építőipari szektorban.
A svéd biztos hangsúlyozta azt is, hogy az Európai Unióban erősíteni kívánják a kiszolgáltatott helyzetű menedékkérők jogvédelmét, miközben az emberkereskedelem visszaszorítása is további erőfeszítéseket igényel.
Ylva Johansson fontosnak nevezte Görögország, mint Európa egyik kapujának szerepét az Európai Unió decemberben elfogadott migrációs és menekültügyi paktumának végrehajtásában. A paktum alapján az eddiginél szigorúbb előszűrés alá vonják majd az EU-ba érkező bevándorlókat, és a határok mellett létrehozandó befogadóközpontokban helyezik el a migránsokat menekültjogi kérelmeik elbírálásának idejére.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Aggasztó jelenségre figyelmeztetnek kutatók - Magyarországot is érinti
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak