Sébastien Lecornu francia miniszterelnökre csütörtökön két bizalmatlansági szavazás vár, amelyek megbuktathatják kormányát, és arra kényszeríthetik Emmanuel Macron elnököt, hogy előrehozott választásokat írjon ki.
A parlament alsóháza, a Nemzetgyűlés a nap folyamán szavaz a szélsőbaloldali France Unbowed (LFI), valamint a Marine Le Pen vezette szélsőjobboldali Nemzeti Tömörülés (RN) által benyújtott indítványokról.
Mindkét csoport Lecornu törékeny kormányának megbuktatására törekszik, kevesebb mint egy héttel azután, hogy Macron újra kinevezte a miniszterelnököt annak lemondása után.
Ha Lecornu veszít, Macronnak nem lesz más választása, mint feloszlatni a parlamentet, ahelyett, hogy új miniszterelnököt választana. Ez pedig ismét kiszámíthatatlan politikai helyzetbe sodorhatja Franciaországot
- mutatott rá az Euronews.
A Nemzeti Tömörülés, amely már most is a legtöbb hellyel rendelkezik a parlamentben, úgy véli, remek helyzetben van ahhoz, hogy tovább erősítse pozícióit, ha új választásokat írnak ki.
„A Nemzeti Tömörülés egyre türelmetlenebbül várja a parlament feloszlatását. Alig várjuk, hogy kioszthassuk a szavazólapokat a francia népnek” – mondta Le Pen csütörtök reggeli beszédében.
Le Pen és jobboldali szövetségese, Éric Ciotti röviddel azután nyújtották be bizalmatlansági indítványukat, hogy Lecornu vasárnap bemutatta új kabinetjét. A szélsőbaloldali LFI pedig hétfőn saját indítványt nyújtott be.
Mit jeleznek a számok?
A kormány megbuktatásához a parlament 577 képviselője közül legalább 289-nek támogatnia kell az indítványok egyikét.
Az RN szövetségeseivel 139 mandátummal rendelkezik, míg az LFI 71-el. További 38 képviselő a Zöldek és más baloldali frakciók közül már kijelentette, hogy támogatni fogja az indítványt, és a 17 mandátummal rendelkező kommunista törvényhozók várhatóan ugyanígy tesznek.
Ezzel az eredmény körülbelül 265 szavazatra emelkedett. Az ellenzéknek ugyanakkor még így is kéttucat szavazata hiányzik Lecornu megbuktatásához.
Macron centristái abban reménykednek, hogy sem a szocialisták (69 mandátum), sem a konzervatív republikánusok (körülbelül 50 mandátum) nem fognak csatlakozni a kormány megbuktatására irányuló törekvésekhez.
Mindenesetre egy utolsó kétségbeesett kísérletként, hogy megnyerje a ingadozó mérsékelt baloldali törvényhozókat, Lecornu kedden bejelentette, hogy felfüggeszti Macron népszerűtlen nyugdíjreformját, amely fokozatosan 62-ről 64 évre emeli a nyugdíjkorhatárt.