A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) külkereskedelmi termékforgalom 2025. június adatiból az derül ki, hogy júniusban az aktívum 978 millió euró volt, az egyenleg 145 millió euróval romlott az egy évvel korábbihoz mérten. A kivitel volumene 0,7 százalékkal alul-, a behozatalé 6,0 százalékkal felülmúlta az előző év azonos időszakit. Az export szezonálisan és munkanappal kiigazított volumene 1,4 százalékkal elmaradt a 2025. májusitól, az importé pedig 1,6 százalékkal meghaladta azt.
2025. júniusban:
- A kivitel értéke 12,3 milliárd euró (4935 milliárd forint), a behozatalé 11,3 milliárd euró (4541 milliárd forint) volt.
2025. júniusban az egy évvel korábbihoz képest:
- Euróban kifejezve az export értéke 0,1 százalékkal, az importé 1,4 százalékkal nőtt.
- Naptárhatással kiigazítva, a kivitel volumene 0,7 százalékkal csökkent, a behozatalé 5,9 százalékkal
emelkedett. - A külkereskedelmi termékforgalom forintban mért árszínvonala a kivitelben 2,7 százalékkal nőtt, a behozatalban 2,5 százalékkal csökkent az előző év azonos hónapjához viszonyítva. A cserearány 5,3 százalékkal javult.
- A forint árfolyama az euróhoz mérten 1,9 százalékkal gyengült, a dollárral szemben 4,8 százalékkal erősödött.
- A gépek és szállítóeszközök exportvolumene 1,2 százalékkal csökkent, importvolumene 6,8 százalékkal nőtt.
- A gépek és szállítóeszközök árufőcsoport a kiviteli oldalon 0,7 százalékponttal fokozta a teljes export volumencsökkenését, a behozatalban 3,2 százalékponttal erősítette a teljes import volumennövekedését.
- A feldolgozott termékek exportvolumene 3,8 százalékkal csökkent, importvolumene ugyanennyivel emelkedett.
- A feldolgozott termékek árufőcsoport exportban 1,1 százalékponttal fokozta a teljes kivitel volumencsökkenését, az importban 1,4 százalékponttal járult hozzá a teljes behozatal volumennövekedéséhez.
- Az energiahordozók exportvolumene 46, az importjuké 18 százalékkal magasabb volt az egy évvel korábbinál.
- Az energiahordozók forgalombővülése exportoldalon 1,6 százalékponttal ellensúlyozta a teljes forgalom volumencsökkenését, importoldalon 1,5 százalékponttal járult hozzá a teljes forgalom volumennövekedéséhez.
- Az élelmiszerek, italok, dohány kivitelének volumene 4,4 százalékkal csökkent, a behozatalé 1,5 százalék nőtt. Az árufőcsoport által realizált volumenváltozás exportban 0,3 százalékponttal fokozta a teljes forgalom volumencsökkenését, importban pedig 0,1 százalékponttal gyorsította a teljes forgalom volumennövekedését.
- Az EU tagállamaiba irányuló kivitel volumene 2,9 százalékkal csökkent, az onnan érkező behozatalé 2,2 százalékkal nőtt. A termék-külkereskedelmi mérleg 109 millió euróval romlott a 2024. júniusihoz képest, 1,2 milliárd eurós többlet keletkezett. Az export 75, az import 71 százalékát bonyolódott le ebben a viszonylatban.
- Az EU-n kívüli országokkal folytatott kereskedelemben a kivitel volumene 7,1 százalékkal, a behozatalé 8,8 százalékkal bővült. A termék-külkereskedelmi egyenleg ebben a viszonylatban 36 millió euróval romlott, 179 millió eurós passzívumot mutatott.
2025. január-júniusban:
- A kivitel értéke 74,5 milliárd euró (30 114 milliárd forint), a behozatalé 67,6 milliárd euró (27 362 milliárd forint) volt.
2025. január-júniusban az egy évvel korábbihoz képest:
- A kivitel volumene 0,7 százalékkal, a behozatalé 3,7 százalékkal nőtt.
- A termék-külkereskedelmi mérleg 957 millió euróval romlott, a többlet 6,8 milliárd eurót tett ki.
- A külkereskedelmi termékforgalom forintban mért árszínvonala a kivitelben 4,5 százalékkal, a behozatalban 3,2 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakihoz mérten. A cserearány 1,3 százalékkal javult.
- A forint az euróhoz képest 3,8 százalékkal, a dollárhoz viszonyítva 2,9 százalékkal gyengült.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Cseh káosz, magyar tanulság: botrány ide vagy oda, Prága jobban áll
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Leállt az M3-as metró
Brutálisan kilőtt az arany ára
Már tudni, mennyibe kerül majd a Budapest–Belgrád vonatjegy
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
A párnaciha még mindig menő, pedig ezzel több száz milliárd forintnyi kamatról mondunk le