A beruházások volumene 2023 harmadik negyedévében az előző év azonos időszakához viszonyítva 12,1 százalékkal csökkent, az előző negyedévhez képest – szezonálisan kiigazítva – 2,2 százalékkal mérséklődött.
A beruházások általános visszaeséséhez a legtöbb nemzetgazdasági ág hozzájárult. A beruházási teljesítményérték mindössze a feldolgozóiparban, a közigazgatás nemzetgazdasági ágban, illetve néhány, összességében kisebb súlyú területen emelkedett
– közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden.
A nemzetgazdasági beruházások szezonálisan kiigazított volumene az előző negyedévitől 2,2 százalékkal maradt el. Ezen belül:
- az építési beruházások volumene 2,4 százalékkal csökkent,
- míg a gép- és berendezésberuházásoké 0,7 százalékkal volt több az előző negyedévi szintnél.
A harmadik negyedévben az előző év azonos időszakához képest a beruházási tevékenység volumene 12,1 százalékkal mérséklődött. Ezen belül a teljesítményérték mintegy 60 százalékát képviselő építési beruházásoké 22 százalékkal csökkent, ugyanakkor a 40 százalékát kitevő gép- és berendezésberuházásoké 6,8 százalékkal emelkedett. Ez utóbbi elsősorban az import gépek és járművek 7,8 százalékos volumennövekedésének tulajdonítható.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Mindenki felkapta a fejét Orbán Viktor titokzatos posztjára
Leállt az M3-as metró
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
A főispán a bíróságon állítaná helyre Budapest törvényes működését
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Zsiday Viktor: Semmi akadálya nincs a 3 százalékos növekedésnek – csak ki kéne békülni például az EU-val