2024. szeptember 1-jétől az állam ingyenesen biztosítja a jogosítványt a középiskolásoknak – írta Tuzson Bence igazságügyi miniszter a Facebookon. Hozzátette, hogy ebbe beletartoznak a jogosítvány megszerzéséhez szükséges elméleti és gyakorlati órák, vizsgák is. Korábban az Igazságügyi Minisztérium megerősítette, hogy az össze ősszel induló tanévtől igénybe vehető lesz majd ez a támogatás, de a részleteken még dolgoznak. Most Tuzson Bence is azt írta, hogy dolgoznak a részleteken és hamarosan újabb információkat jelent be.
Augusztus elején már felkerült a kormány honlapjára a jogosítványszerzés ingyenessé tételéről szóló rendelet, a végleges javaslatban viszont már a program indítási dátuma, a 2024/2025-ös tanév is szerepel.
A kormány eddig is támogatta a 20 év alatti fiatalok jogsiszerzését, utólag lehetett 25 ezer forintot visszaigényelni az Államkincstárnál a tanfolyam és a vizsga díjából.
Az EP-képviselők nem támogatták az idősek vezetői engedélyének érvényességi idejének csökkentését, hogy elkerüljék a hátrányos megkülönböztetést. A tapasztalatlan járművezetőknek pedig legalább kétéves próbaidőszakot kellene teljesíteniük. Itt vannak a részletek >>>
A KSH adatai szerint 2022 végére 305 ezer forintba került a jogosítvány megszerzése, de igazából a félmillió forintot is meghaladja az összeg, amit el kell költeniük a tanulóknak a B kategóriás jogosítvány megszerzésére. Egy B kategóriás jogosítvány jelenleg mintegy félmillió forintba kerül.
A kormány azt is meghirdette, hogy teherautóra, kamionra, buszra is lehet majd jogosítványt szerezni így, valamint a GKI-igazolvány költségeit is átvállalják. A feltétel legalább kétéves B kategóriás jogsi, egészségi alkalmasság és PÁV-határozat.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Durva jelenetek az utcán: Pitbullját uszította a rendőrökre, majd ököllel is nekik ment – felkavaró videó
Brutális támadás a vonaton: külföldi fiatal ütötte meg a magyar kalauznőt
Betelt a pohár: a DK szerint most kell lecserélni a forintot