Washingtonban már több mint félezer embert tartóztattak le az augusztus első felében, a Donald Trump amerikai elnök által elrendelt közbiztonsági intézkedéssorozat keretében – közölte a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) igazgatója.
Kash Patel a közösségi médiában megjelent közleményében azt írta, hogy
mintegy két hét alatt 550 embert tartóztattak le, és további erőforrásokat fordítanak a fellépésekre Washington D.C.-ben, egészen addig, amíg a főváros minden közösségét biztonságossá nem teszik.
Kash Patel közlése szerint csak kedden több helyütt foglaltak le kábítószert és illegálisan tartott lőfegyvereket.
A Fehér Ház szóvivője azt közölte, hogy kedden éjszaka több mint 90 őrizetbe vételről intézkedtek a hatóságok, köztük több bűnöző múlttal rendelkező, illegálisan az országban tartózkodó személyt is letartóztattak.
Az FBI szerdán bejelentette, hogy a főváros bűnelkövetési statisztikáit a jövőben havi rendszerességgel jelenteti meg, a korábbi gyakorlatnál sűrűbben.
Az igazságügyi minisztérium keddi közlése szerint
vizsgálatot indított annak megállapítására, hogy a korábbi bűnözési fővárosi statisztikákat manipulálták-e annak érdekében, hogy kedvezőbbnek tüntessék fel a helyzetet.
Szerdán tüntetők zavarták meg J. D. Vance alelnök látogatását Washington központi pályaudvarán (Union Station), aki az oda vezényelt Nemzeti Gárda-tagokkal találkozott Pete Hegseth védelmi miniszter kíséretében. Az aktivisták a Trump-kormányzat intézkedései ellen szerveztek tiltakozást az alelnök megjelenéséhez időzítve.
J. D. Vance kilátásba helyezte, hogy a Trump-adminisztráció által megindított közbiztonsági akciót és a Nemzeti Gárda tagjainak jelenlétét a főváros utcáin az eredetileg tervezett 30 napot követően meghosszabbíthatják.
Azt hangoztatta, hogy a katonák mozgósításának első kilenc napja jelentős hatással járt a vasúti pályaudvaron is, ahol „csavargók, kábítószerfüggők, tartósan hajléktalanok, mentális betegségben szenvedők túl hosszú időn keresztül zaklattak, fenyegettek erőszakkal és támadtak meg családokat".
Donald Trump augusztus 11-én rendelte el, hogy a főváros biztonságának helyreállítása érdekében a szövetségi kormány átvegye Washington rendőrségének (Metropolitan Police Department) irányítását, valamint a Nemzeti Gárda egységeit vezényelte az utcákra. A szövetségi hatóságok már azt megelőzően, augusztus 6-tól megerősítették a jelenlétet Washington egyes negyedeiben az éjszakai órákban.
Szerdáig mintegy 1300 katona érkezett Washingtonba, hogy a helyi erőket kiegészítsék, közöttük Ohio, Nyugat-Virginia, Tennessee és Lousiana Nemzeti Gárdájának tagjai.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Egy aprónak tűnő per óriási következményekkel járhat: autósok tízezrei érintettek
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Óriási fordulat: megdöbbentő hírt kapott Orbán Viktor barátja, ez mindent boríthat