Az elmúlt tíz évben ötvennel csökkent és ma már csak 375 a Köveskálon élők száma, köztük pedig alig van gyermek. Bár a Balaton közelsége és a festői táj vonzza az érdeklődőket, és a faluban megüresedett, megvásárolt ingatlanokba nagy tervekkel érkeznek az új tulajdonosok, ezekből később ritkán valósul meg bármi is.
Legfeljebb minden negyedik ingatlanvásárlóból lesz állandó lakos, többnyire nyaralóknak használják az épületeket
Kapcsolódó
– mondta el a hirbalaton.hu-nak Köveskál polgármestere.
Győrffy Szabolcs hozzátette: bár mindössze 17 kilométerre van Tapolca, mégis nehéz munkahelyet találni, az ingatlanárak pedig annyira magasak, hogy a fiatalok mind tovább állnak, nem tudnak helyben családot alapítani.
Az elnéptelenedés ellen úgy vették fel a harcot, hogy telekprogramot hirdettek. Ennek lényege, hogy 90 százalékos kedvezménnyel juthatnak területhez fiatal párok, ha vállalnak legalább két gyermeket, 15 évnyi helyben maradást, és 4 év alatt egy ingatlan megépítését közművesítéssel.
Első lépésként az önkormányzat területet vett, amelyet belterületbe vontak. Az így kialakított 11 kedvezményes telekből ötnek már van is gazdája – jelezte a polgármester.
Emellett 24,1 millió forint támogatást nyertek el a Balaton Fejlesztési Tanács pályázatán, hogy egy önkormányzati ingatlan felújításával szolgálati lakást tudjanak kialakítani.
Már meg is kezdődött az építkezés, amelyet 2026 októberéig kell befejezniük. Az majd az akkori helyzetben derül ki, hogy a 115 négyzetméteres megújult szolgálati lakásba orvos, óvónő, vagy önkormányzati dolgozó költözhet-e be a családjával – mondta el Győrffy Szabolcs.
Menzát nyit a Balatonnál a Michelin-csillagos sztárséf: menő helynek ígérkezik
Hebling Zsolt, Alsóörs polgármestere szerint Rácz Jenő neve nagy vonzerőt fog jelenteni a községnek.A részletekről ITT írtunk bővebben.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Leállt az M3-as metró
Félig üresen kong a Barátság-vezeték, már csak mi vásárlunk
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Fertőzésgyanú egy iskolában, tömeges szűrés kezdődött
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok