December 24-én a viharos szél ledöntötte a Telekom mobil adótorony tetejét Kőszegszerdahelyen. Kőszeghegyalja több településén azóta a Telekom-előfizetők nem tudnak telefonálni és internetezni a mobiljaikkal. egyedül a segélyhívás működik – számolt be a Vas vármegyei hírportál.
Először Kőszegszerdahely hivatalos Facebook-oldalára került fel december 25-én 20 órakor az a hivatalos információ, hogy „a Telekom tájékoztatása szerint 24 órán belül ideiglenes megoldást telepítenek a megrongálódott mobiltorony kiváltására.” Ugyanez volt olvasható Velem község oldalán is.
A meghibásodás egyébként a vezetékes rendszert nem érintette, a Vodafone és a Yettel szolgáltatásában sem volt tapasztalható kiesés.
December 29-én délelőtt újabb bejegyzéssel frissült a velemi oldal: információjuk szerint január 10. körül kapja meg a Telekom a szükséges alkatrészeket, utána tudnak nekiállni a helyreállításnak.
Végül megérkezett a Magyar Telekom Vállalati Kommunikációs Igazgatóságának hivatalos tájékoztatása is, amelyet eljuttattak a vaol.hu portálnak. Eszerint a cég szakemberei kiemelt prioritással dolgoznak a kialakult helyzet mielőbbi rendezésén.
Megkezdték az ideiglenes mobilállomás telepítését, ezzel biztosítva a mobilhang- és adatforgalmat, továbbá a megrongálódott mobiltorony helyreállítási folyamatát is elindították.
A mobilszolgáltatás visszaállításáig az érintett ügyfelek figyelmébe ajánlják a Wifi Hang szolgáltatásukat, melynek segítségével bármely szolgáltatótól igénybe vett otthoni internet hálózaton keresztül tudnak mobilhívást kezdeményezni és fogadni a mobil díjcsomagjuknak megfelelő tarifán, külön előfizetési díj nélkül.
Arra viszont, hogy mikor áll helyre a szolgáltatás, nem tértek ki a közleményben.
Frissítés (13.51)
„Az ideiglenes mobilállomást kollégáink vasárnap estére beüzemelték, mely biztosítja a mobilhang- és adatforgalmat, valamint a torony helyreállítási folyamatát is elindították. Köszönjük érintett ügyfeleink türelmét és az okozott kellemetlenségekért elnézést kérünk”
– közölte az Economxszal a Magyar Telekom cikkünk megjelenését követően, és egy képet is mellékeltek a frissen beüzemelt ideiglenes mobilállomásról.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége
„Ha most engedünk Putyinnak, holnap máshol tör ki a háború” – kemény üzenetet küldött az EU főképviselője
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz