Sokakat a mai napig élénken foglalkoztat, vajon honnan is indult el a koronavírus-járvány, amely alapjaiban változtatta meg az emberek mindennapjait és rengeteg életet követelt. Számos találgatás látott már napvilágot ez ügyben.
A CIA korábban azt közölte, nem tudja pontosan megállapítani a világjárvány eredetét. Most viszont nyilvánosságra hozták új jelentésüket, mindössze két nappal azután, hogy John Ratcliffe egykori republikánus törvényhozót beiktatták az ügynökség új vezetőjévé. Ratcliffe 2024-ben még arra tett utalást, hogy a CIA politikai és pénzügyi okok miatt nem tudott végleges válasszal szolgálni arra, hol is robbant ki valójában a járvány.
A Központi Hírszerző Ügynökség friss jelentéséből kiderül: valószínűbb, hogy laboratóriumi szivárgás okozta a Covid-19 világjárványt, mint hogy egy fertőzött állat terjesztette a vírust az emberekre. A vírus tehát vélhetően nem a vuhani dögpiacról származik, ahogy azt korábban feltételezték.
A hivatal ezzel megváltoztatta évek óta hangoztatott álláspontját, miszerint nem tudta biztosan megállapítani, hol kezdődött a járvány. Hogy mi késztette a szervezetet a korábbi értékelés módosítására, arról egyelőre csak feltételezések születtek. Miként a jelentésből az sem derül ki, hogy az ügynökségnek vannak-e olyan konkrét információi, melyek igazolják, hogy a Covid Kínában egy vuhani kutatólaboratóriumból szabadult el - mutatott rá a Politico.
A CIA mindenesetre jelezte: továbbra is úgy értékeli, hogy „a Covid-19 világjárvány kutatással kapcsolatos és természetes eredetű forgatókönyvei továbbra is valószínűek”.
Ezzel kapcsolatban a CIA egyik illetékese egy e-mail üzenetet is elküldött az újságíróknak, melyben magánvéleményét tolmácsolva nyomatékosította: „Nem vagyunk meggyőződve az értékelés pontosságáról, ezért továbbra is megvizsgálunk minden olyan új hírszerzési jelentést vagy nyílt forrásból származó információt, amely megváltoztathatja ezt az álláspontot." Azt is jelezte, hogy a CIA új vezetője hozzájárult a hivatalba lépését megelőzően készült jelentés nyilvánosságra hozatalához.
A kongresszusi republikánusok mindenesetre elfogadták a laboratóriumi szivárgás elméletét.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Kiderült: már ilyen sokan rendelkeznek állampapírral
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Mi lehetünk a megoldás: a teljes éves kvóta kimerült a BMW új modelljének megrendelései miatt
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak